Aki apját vagy anyját jobban szereti – Keresztes Szilárd püspök atya gondolatai Mindenszentek vasárnapján

Aki apját vagy anyját jobban szereti – Keresztes Szilárd püspök atya gondolatai Mindenszentek vasárnapján

A Nyíregyházi Egyházmegye új lelkiségi sorozatot indít honlapján. Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök atya egy-egy időszerű prédikációját tárjuk az olvasóink elé. A sorozat második része Mindenszentek vasárnapjáról szól. Fogadják szeretettel!

Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök2021. május 30. 08:05

Elsőáldozás; Mt 10,37-38

Hallottuk az Úr Jézusnak egy mondatát, amit ha jobban megfigyelünk, nagyon furcsának is találhatunk. „Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.” (Mt 10,37) Hát miért? Jézus nem akarja, hogy ti, gyerekek, szeressétek édesanyátokat, édesapátokat? Vagy az Úr Jézus nem akarja, hogy a papa meg mama szeressen benneteket? Az Úr Jézus nem erről beszél, hanem arról, amit egy éven át vagy több éven át tanultatok, hogy minden szeretetnek az alapja, a mértéke maga Jézus. Mert Jézus tanított meg minket igazán, hogy mi is a szeretet.

Mi a szeretet? A szeretet maga az Isten (vö.1Jn 4,16). Ezt a mondatot Jézus Krisztus előtt senki sem tudta, és senki sem merte volna kimondani. Az Istenről mi sok mindent tudtunk, hogy nagy, hatalmas, ő teremtette a világot, ő uralkodik minden fölött. Tudtuk, hogy Isten parancsokat ad, és megbünteti azokat, akik rosszak, ezért azt gondoltuk, hogy ő nagyon szigorú. Ez mind igaz, az Isten nagy és hatalmas, és ha valaki végképp elfordul tőle, azt meg is bünteti, de Istennek a lényege az, hogy ő maga a szeretet.

Isten a végtelen szeretet, aki semmi mást nem akar, csak azt, hogy a világ, amelyet ő teremtett, az mindig szép és jó legyen, hogy az emberek mindig szeressék az Istent és szeressék egymást. Isten örök szeretete mindig csak adni akar, ajándékozni. Mindig azt akarja, hogy a másiknak, az embernek jobb legyen a dolga. Soha nem irigykedik, soha nem törtet, neki nincsenek előnyei, ő minket, embereket akar mindenben szeretni. Isten maga a szeretet.

Értitek már, miért meri Jézus azt mondani, hogy „aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám?” Azért mondja ezt, mert minden szeretet mögött ott van az Isten végtelen szeretete. Mi, hívő emberek tudjuk, hogy amikor egymást szeretjük, a gyerekek a szülőket a családban vagy a gyerekek egymást az iskolában, amikor egymást szeretjük úgy, hogy becsülettel dolgozunk mások javára is, vagy egymást szeretjük azzal, hogy bár nem kedves nekünk, de nem haragszunk rá, nem ártunk neki, szóval, amikor bármilyen formában szeretjük egymást, akkor egyedül Isten az, aki minket erre segít. Isten az, akiben mi szerethetjük egymást.

Ti, gyerekek, már megtanultátok a hittant, és tudjátok, hogy egész életünk mögött, de legfőképpen a szeretetünk mögött mindig ott van az Isten. Ő az, aki segít minket, hogy igazán tudjuk egymást szeretni. Isten szeretetének a legnagyobb ajándéka Jézus Krisztus és Szentlélek Úristen. Jézus az Isten ajándéka, az Isten szeretete, mert eljött hozzánk, olyan gyermek volt, mint ti, olyan felnőtt lett, mint szüleitek, olyan nem lett, mint én, mert harminchárom éves korában már meghalt. Meghalt, mert mindent oda akart adni értünk, még az életét is. Neki az élete sem volt olyan fontos, mint a mi lelkünk, a mi üdvösségünk.

Gyerekek, ti ebben részesültök, ti ezt ünneplitek. Mert Jézusnak a halála előtt a legnagyobb ajándéka az volt, hogy a kenyeret és a bort nekünk adta. Mi történt ott? Ti már tudnátok rá válaszolni, hogy a kenyér Jézus teste, a bor pedig Jézus vére lett. Ez az igazi szeretet. Az elsőáldozás ünnepe a szeretetnek az ünnepe, azé a szereteté, amellyel Jézus szeretett minket, és azé a szereteté, amellyel mi szeretjük Jézust. Ezért meri Jézus azt mondani, hogy „aki apját vagy anyját inkább szereti, mint engem, nem méltó hozzám.” Nagyon kell szeretni a szüleinket, nagyon kell tisztelni édesapát és édesanyát, mert számunkra ők helyettesítik az Úr Jézust. De tudjuk, hogy csak akkor szeretjük őket igazán, ha szeretjük Jézust, ha hűségesek vagyunk mindahhoz, amit a hittanon tanultunk, ha hűségesek vagytok ahhoz, ami ma történik, a fehér ruhához, a tiszta szívhez, az Úr Jézushoz ragaszkodó elsőáldozó lelkülethez.

De Jézus szavai nemcsak a gyerekekhez szólnak, hanem elsősorban a szülőkhöz. Hiszen azt a felelősséget, amit az evangélium igazsága jelent, amellyel az evangélium törvényének tartozunk, a gyermek életében először, első jogon, a születésnek a jogán a szülők viselik. Számukra egy életre szóló feladat, hogy embert neveljenek abból, aki egyszer kisbaba volt, ma iskolás, elsőáldozó, vagy felnövekvő fiatal. A szülők szeretete képviseli a gyermek felé Istennek, az Atyának örök szeretetét és Jézus Krisztusnak evangéliumi megváltó szeretetét.

A szülők szeretete olyan, ahogy ők akarják szeretni gyermeküket. A szeretetet másként is lehet értelmezni. Látjuk, hogy sokan kifelejtik a gyermeket nevelő szeretetükből ezt az evangéliumi igazságot. Nemcsak úgy, hogy nem tanítják meg gyermeküket a hitre és a krisztusi szeretetre, de úgy is, hogy gyermekük nevelésében csak a kényeztetés, az evilági siker, a jövendő életpályának a hajszolása uralkodik, nem egyszer tönkretéve a gyermeknek a szellemi képességeit, az egészségét is. Sajnálatos az is, hogy a szülők a saját életük, munkakörülményeik zaklatottsága miatt nem tudnak a gyermekkel eleget foglalkozni. A másik véglet az, amikor a gyermeket, akiben tehetséget látnak – és melyik az a gyermek, akiben az édesanyja ne látna különleges képességeket –, belezavarják olyan tanulásba, különórákba, programokba, amelybe a szegény kicsi belerokkan, tulajdonképpen nem lesz igazi gyermek, nem lesz játszóideje, nem lesznek játszópajtásai, mert amit a szülők kitaláltak neki, az a fontosabb.

Miért nem vesszük észre, hogy a szülői gondoskodásnak ebben a törtetésében elvész az igazi emberi szeretet? „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem kérkedik, nem is kevély.” (1Kor 13,4) A türelmesen szerető szülők hagyják, hogy a gyermek az legyen, amit életkora diktál, gyermek, gondtalan, játszani tudó, nevetni bátor, az életbe lassan beleszokó fiatal. A nevelésnek nem az a célja, hogy a szülők dicsekedhessenek a gyerekeikkel, hanem hogy azok érett emberek legyenek. Hát mi lesz majd értékesebb, egy tönkrement szemléletű és idegzetű, sok mindenre kiképzett egyén, vagy valaki, akinek az egyénisége, az élete nyugodt, mert megvolt az a szülői háttere, az a családi nyugalma, ami kiegyensúlyozott felnőtt emberré nevelte őt?

A szülői felelősséghez tartozik az is, hogy a szülői szeretetnek követnie kell az evangéliumi szeretetet. Minden embert Istenben kell szeretnünk, minden emberben Jézust kell szeretnünk. A szülők számára a legnagyobb kincs, és ezzel együtt a legnagyobb vigasztalás is, hogy őket az Isten arra méltatja, hogy a gyermekeikben szerethetik Jézust, a kisded Jézust, a tanító Mestert, a szenvedő Megváltót. Az életbe elinduló gyermek ugyanazt a pályát járja, mint Jézus földi életében. Minden gyermeknek végig kell mennie a hit útján, Isten szeretetének az iskoláján, hogy mire az életbe érkezik, majd ő legyen a Jézusa, a tanítója, a szerető atyja, az áldozatos segítője másoknak.

Jézus azt akarja, hogy őt lássuk minden gyermekben. Ez az egyház küldetése. Mi úgy fordulunk minden gyermek felé – nem csak a keresztelésben és az elsőáldozásban, amelyek ünnepélyes alkalmak –, mintha magának Jézusnak szolgálnánk, ahogy ő mondta: „Amit legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40) Ez hatványozottan igaz a gyermekekkel kapcsolatban, hiszen „ilyeneké a mennyek országa.” (Mt 19,15) A szülőknek a gyermek a jutalma, az öröme, az életük fáradságának az értelme. A gyermekben maga Jézus az, aki feladat, felelősség és vigasztalás. A gyermekért mindent érdemes vállalni, mint drága kincset kell őt megbecsülni, kézen fogva elvezetni Jézushoz, hívő embert nevelni belőle, aki Jézusban találja meg a szeretet értelmét, életének kiteljesedését és boldogságát.

Boldogok vagyunk, hogy ma olyan szülőket látunk, akik örülnek. Örülnek a fehér ruhának, a szép szertartásnak, a családi ünnepnek. De én azt mondom, ne ennek örüljenek legfőbbképpen. Annak örüljenek, hogy Jézusnak nevelték a gyermeket, hogy meglátták benne a jézusi sorsot, és most idehozták őket, hogy ajándékként a szentáldozás legbensőbb találkozásában Jézusnak ajándékozzák őket.

„Aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.” Jézus kemény szavait ma igy mondhatjuk: Aki gyermekében engem szeret, az méltó hozzám. Itt olyan gyermekeket látunk, akik méltók akarnak lenni Jézushoz, és olyan szülőket, akik teljesítették Jézus kívánságát, akik vállalták a szeretet kereszthordozó parancsát, akiken keresztül a mai ünnep Isten áldása lehet az egész közösség számára, amely Jézus áldozatára, a szentáldozásban vele való találkozásra és az Isten szeretetének végső győzelmére épül.


Sárospatak, 2001. június 10.

 

Dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott megyéspüspök

Nyíregyházi Egyházmegye

Keresztes Szilárd püspök prédikációi




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert