Tízéves jubileumát ünnepelte a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

Tízéves jubileumát ünnepelte a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola

Ez alkalomból az iskola belső tere Krisztust ábrázoló falképpel gazdagodott. A jubileumi rendezvényen, június 4-én ennek megáldására, múltidézésre, díjátadóra és ünnepi műsorra is sor került.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. június 5. 01:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1027 napja íródott

Új falkép köszönti az épületbe belépőket a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola aulájában. Márk evangéliumának szavait – „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa.” – egy térhatású ikon-falkép jeleníti meg: Krisztust ábrázolja, gyermekek és tanítványok gyűrűjében.

A kép bal oldalán a kisvárdai templom is jól felismerhető. Az iskola névadójának, Sárkányölő Szent Györgynek a falba süllyesztett falképe és az iskola külső homlokzatát díszítő ikonjai mellett újabb ékessége lett az épületnek. Az alkotó az iskola egyik tanára, Pataki Beáta volt segítőivel, néhány tanítványával.

Alapításának tízedik évfordulóján ezzel ajándékozták meg az intézményt; a június 4-én tartott ünnepi műsorral az ehhez a megállóhoz vezető utat elevenítették fel, és bizakodva tekintettek az elkövetkező évek, évtizedek felé.

A jubileumi ünnepségen a fenntartó Nyíregyházi Egyházmegyét dr. Papp Tibor főhelynök atya, Szabó Tamás pasztorális helynök atya, Grunda János oktatási referens atya, valamint munkatársaik képviselték, a meghívott vendégek között foglalt helyet dr. Seszták Miklós kormánybiztos, a térség országgyűlési képviselője, Leleszi Tibor, Kisvárda város polgármestere, a város oktatási intézményeinek vezetői, az iskola egykori vezetői, valamint görögkatolikus paptestvérek.

Az alulában található falképet dr. Papp Tibor főhelynök atya áldotta meg, a szertartás végén Szabó Tamás pasztorális helynök atya osztotta meg gondolatait erről a „tízes számú mérföldkőről”, melyhez megérkezett a Szent György iskola. Ez a táv már elég tekintélyes ahhoz, hogy méltó módon megálljunk, visszatekintsünk rá és hálát adjunk a megtett útért. Az innentől kezdve az aulában, a falon látható ikonkép, rajta Krisztus a mi szegletkövünk, aki előtt megállhatunk napról napra, és kérhetjük segítségét: »Uram, adj erőt, hisz messzire akarok jutni« – tanított Tamás atya.

Az udvaron folytatódó rendezvényen Leleszi Tibor polgármester Márton Áron püspök szavait idézte, azokkal jellemezve a Szent György iskola lelkületét, hiszen itt „példaértékű pedagógiai munkával valósítják meg a vallásra épülő életvezetés” átadását – mint mondta. Megköszönte az itt folyó színvonalas munkát, „a családcentrikus, áldozatkész szeretetet, mely különös erényként van jelen az intézményben”.

Jenei Miklós, a Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola igazgatója köszöntőjét Korzenszky Richárd atya hasonlatának a kibontásával kezdte, mely szerint a pedagógus olyan, mint egy kertész. Az iskola 2011-es fenntartóváltását követően a kis palánták, növendékek immár szentgyörgyösként, krisztusi tanítás szerint nevelődnek: nem véletlen, hogy épp a fent említett evangéliumi szakasz került az új falképre. Üzenete egyúttal küldetést is ad az iskolának, a pedagógusoknak.

Demkó István atya, az iskola lelki igazgatója ezt a küldetést fogalmazta meg beszédében: „azok a diákok, akik ránk vannak bízva, soha el ne hagyják Jézust”.

Majd így folytatta: „nevelési célunk, hogy a ránk bízott gyermekek a tudatlanság partjáról az ismeretek partjára, a félelem partjáról a bátorságéra és a bizonytalanság partjáról az Istenbe vetett erős bizalom partjára léphessenek át!”

Dr. Seszták Miklós kormánybiztos köszöntő beszédében a tíz évvel ezelőtt történtekre emlékezett vissza, s maga mellé szólította az iskola korábbi igazgatónőjét, hiszen ő volt az, aki kezdeményezte az akkor nem túl sikeres intézmény, a négyes iskola fenntartóváltását.

Az óvodás és iskolás gyermekek műsorát követően Szegediné Godek Margit tanárnő méltatását olvasták fel, hiszen számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma az oktatás és nevelés területén végzett kiemelkedő tevékenyégéért Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott, melyet Papp Tibor főhelynök atya adott át.

A tanárnő május végén a Nyíregyházi Egyházmegye Köznevelésért díját is átvehette Szocska A. Ábel püspök atyától.

Leleszi Tibor és Seszták Miklós jubileumi ajándékként a korábbi és jelenlegi igazgatók számára díszoklevelet ajándékozott.

Az ünnepségre készült el az iskola visszatekintő évkönyve, melyből minden meghívott vendég vihetett haza egy példányt.    

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

jubileum, oktatás, Szent György, Kisvárda, Papp Tibor, Szabó Tamás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert