Liturgical song contest 2021 - videos

Liturgikusének-verseny 2021 – döntős felvételek

Miután az idei liturgikusének-verseny Metropólia-szerte megközelítőleg 90 embert mozgatott meg, a döntőbe végül 28-an jutottak tovább. Ők videófelvételek formájában nyújthatták be produkcióikat, melyeket most szeretettel közlünk, természetesen a versenyzők beleegyezésével.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2021. június 4. 20:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1028 napja íródott

A járványhelyzet megkövetelte, hogy idén is az online térben legyen megrendezve a verseny. Mivel nem gyűlhettünk össze Máriapócson, a jelentkezők produkcióikat képes hangfelvétellel küldhették el a zsűri részére. A zsűri pontszámai alapján arany, ezüst és bronz fokozattal minősítettük a versenyzőket. Erről szóló cikkünket IDE kattintva tekinthetik meg.

Akik ezeken a felvételeken énekelnek, ők már mind a legjobbak között vannak, hiszen ők az egyházmegyei versenyek első három helyezettjei.

Reméljük, a felvétel iránt érdeklődők is hasonló élményként fogják megélni a produkciók meghallgatását, mint mi, a szervezők.

Fogadják szeretettel a LINKET, melyen keresztül elérhetőek a döntős felvételek.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikusének-verseny,




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert