Kocsis Fülöp a Rózsák terén: Az Isten Szentlelke a mi imádságunk nyomán Miklóst áldozópappá szenteli

Prédikációját Fülöp atya azokkal a szavakkal kezdte melyekkel Szent Pál is indította az aznapi szakaszt a rómaiakhoz írt levélben: „Először is hálát adok Istenemnek mindnyájatokért Jézus Krisztus által…” Majd így folyatja: „hogy a hitben… kölcsönösen megvigasztaljuk egymást.”

„Én is örülök annak, hogy közöttetek lehetek – folytatta az érsek-metropolita – és a hosszú távollét után közvetlenül megerősíthetjük egymást a hitben. Igaz, hogy még nincs teljes felszabadultságunk, nem lehetünk maszkok nélkül együtt, de mégis ilyen szép számban itt tudunk lenni a Rózsák terei templomban. A szociális távolságtartás lassan reméljük átvált egyfajta szociális közeledésre, hogy fizikailag is, lelkileg is egyre közelebb kerülhessünk egymáshoz. Nagyon fontos és az ember lényét alapjaiban érinti, hogy ne legyen elszigetelt és ne legyen távol másoktól. Mély közelség ez, az a közelség, amit Krisztus teremt közöttünk, hogy közel tudjunk lenni egymáshoz az imádságban, a lelki életben. Mert a másik emberben is ott van az a Krisztus, aki bennem él. Minél mélyebben megélem magamban a Krisztussal való egységet, annál jobban örvendezhetek, hogy a másik emberben is ott van a Megváltó. 

Ezen a szép napon egy fiatalember miatt jöttünk össze a Rózsák terei templomban. Miklós hívott ide bennünket, mert azt akarta, hogy ma különösen is közel legyünk hozzá, amikor egészen rendkívüli dolog fog vele történni. Köszönjük neki, hogy itt lehetünk. Hiszen, ha annak idején nem foglalkozik komolyan a gondolattal, hogy őt a Jóisten papnak hívja, ha nem veszi komolyan ezt a döntést, majd nem tesz meg mindent a maga részéről, hogy elinduljon és végig is menjen ezen az úton, akkor most nyilván nem lennénk itt. 

De ami ma történni fog, az nem csupán az ő lelkesedésének, buzgóságának, munkában való kitartásának köszönhető – hangsúlyozta Fülöp atya –, bár elengedhetetlen része a folyamatnak, hisz e nélkül a szentelés sem történhetne meg. De Krisztus mindehhez az emberi munkához egy egészen magasabb rendű többletet ad, azt a többletet, melyet az emberi kapcsolatokban is tapasztalhatunk, ha ott van bennük Krisztus. Egészen más minőségű az a kapcsolat, ami két keresztény ember között létrejön. Nem csupán emberi barátság, lelki közelség, azonos gondolkodás ez, hiszen maga Isten az, aki összeköti a keresztényeket. Maga Isten az, aki Miklós évtizedeken át tartó kitartását megkoronázza és őt áldozópappá szenteli. Ez messze meghaladja az emberi adottságokat és képességeket. Az Isten Szent Lelke a mi imádságunk nyomán Miklóst áldozópappá szenteli. 

[...]

Ujjongunk ezen a napon, mert sokan összejöhettünk, mert Miklóshoz közel lehetünk, de leginkább azért, mert az Úr ma olyan közel engedte magához őt, amely közelséget csak Isten adhat meg, épp azért, hogy sokakhoz elvihesse őt, ezt az isteni erőt, ezt a minden elképzelést felülmúló isteni ajándékot.”

A teljes beszámolót ITT érheti el.

Szöveg és fotó: Hekler Melinda/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye