Hálaadás az Örömért: 10 éves a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium

Hálaadás az Örömért: 10 éves a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium

2021-ben tízéves évfordulóját ünnepli a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat, a miskolci szakkollégium a hálózat egyik alapító tagja. A jeles alkalomból jubileumi hálaadó konferenciát tartottak a múlt hét végén Miskolctapolcán. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is. Mozgó Mónika beszámolója a konferenciáról.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: GRSZ2021. június 30. 14:06

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1001 napja íródott

2021-ben tízéves évfordulóját ünnepli a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. Alapító tagként szakkollégiumunk is  tíz éves fennállását ünnepli. Ezen jeles alkalom megünneplésére hívtuk barátainkat, támogatóinkat, mentorainkat, szakkollégistáinkat a Hálaadás az Örömért c. konferenciára 2021. június 25-én, az Aurora Hotel különtermébe, Miskolctapolcára.

Atanáz püspök

A délelőtti program kezdéseként Csorba Mónika tanulmányi vezető köszöntötte az egybegyűlteket és felkérte Jónás Dániel szakkollégistát, hogy játssza el Kovács Béla: Hommage a Z. Kodály művét klarinéton. Makkai László igazgató úr ünnepi gondolataiban felelevenítette szakkollégiumunk történetét és visszaemlékezett az elmúlt tíz év kimagasló eredményeire. Orosz Atanáz püspök ünnepi köszöntőjében többek között arról is beszélt, hogy milyen nagyszerű, hogy a szakkollégium mindenki számára esélyeket ad. Balogh Zoltán püspök úr köszöntőlevelét Szajkó Cintia olvasta fel. Püspök úr kiemelte, hogy milyen sokunknak van oka a hálaadásra ebben a jelentős és egyedülálló ökumenikus kezdeményezésben.

Kocsis Fülöp

Kocsis Fülöp érsek atya felidézte a szakkollégium megalapításának pillanatait, a szakkollégiumi hálózat indulását. Dr. Szeiler Orsolya igazságügyi közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár ünnepi beszédében méltatta a miskolci szakkollégium szakmai munkáját, elismerését fejezte ki az elért eredményekért. Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár előadásában bemutatta a 10 éves Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózatot, indulását, eredményeit, működését. Balogh Tibor az EMMI online kommunikációs osztályvezetője, alumni szakkollégista a szakkollégiumi életéről beszélt. Kiemelte a közösség megtartó erejét, a barátságokat, a lehetőségeket, amiket a szakkollégium adott számára.

Szakkollégiumunk tíz éve színvonalasan, a hallgatók érdekeit és szükségleteit szem előtt tartva, igazi közösségként tud működni, rengeteg nagyszerű ember munkájának és odaadásának köszönhetően. A 10 éves hálaadó ünnepségünkön emlékeztünk meg róluk, és köszöntük meg nekik azt a sok-sok segítséget és támogatást, amit kaptunk.

Boldog Romzsa Tódor-díjban részesültek:

Dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke, szakkollégiumunk fenntartója.

Balog Zoltán,református püspök a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat egyik alapító tagja.

Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár asszonya.

Ficz Emma,a Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkárság kormányfőtanácsosa.

Dr. Gréczi-Zsoldos Enikő, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének egyetemi adjunktusa, szakkollégiumi mentor.

Dr. Hriczó Krisztián, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar Matematikai Intézet Analízis Intézeti Tanszékének egyetemi docense, szakkollégiumi mentor.

Dr. Iván Klára, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézet vonós főiskolai tanára, szakkollégiumi mentor.

Dr. Lehotay Veronika, a Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének egyetemi adjunktusa, szakkollégiumi mentor.

Dr. Rucska Andrea, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar dékánhelyettese, a Gyakorlati Módszertani és Diagnosztikai Intézet igazgatója, egyetemi docens, szakkollégiumi mentor.

Dr. Vinnai Edina, a Miskolci Egyetem Állam-és jogtudományi Kar Jogtörténeti és Jogelméleti Intézetének tanszékvezetője, egyetemi docense, szakkollégiumi mentor.

Szakkollégiumért díjban részesült Szajkó Cintia szakkollégista, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar történelem-etika tanár szakos hallgatója.

Kocsis Fülöp érsek atyának és  Orosz Atanáz püspök atyának hálánkat fejeztük ki tíz éve tartó töretlen szeretetükért, imáikért, támogatásukért, amit szakkollégiumunk felé nyújtanak. Érsek atyának omofóriát, püspök atyának panágiát ajándékoztunk.

A konferencia délutáni programjának kezdetén Makkai László igazgató úr felkérte Csorba Mónikát, hogy ossza meg gondolatait az elmúlt 10 évről. Tanulmányi vezetőnk beszámolójában elmondta, hogyan kísérte végig szakkollégiumunkban az elmúlt 10 évet, milyen fejlődésen ment át szakmai rendszerünk, hogyan alakult ki a kollégiumi közösség. Őt Budai Katalin HÖK elnök követte, aki beszédében kiemelte, milyen fontos az a segítség, amit a szakkollégium nyújt hallgatói számára. Makkai László igazgató úr bemutatta a konferencia alkalmára megjelent Öröm és Hála c. jubileumi évkönyvet, melyben az elmúlt tíz év legfontosabb eseményei jelennek meg, bemutatásra kerül a szakkollégium szakmai programja, a szakkollégisták, a munkatársak, az alumni rendszer. Ezt követően Hadházi Renáta TDK I. helyezett, OTDK résztvevő Cigány-magyar kétnyelvűség: Transzlingválás és nyelvi szocializáció c. előadását hallgathatták meg a jelenlévők. A program utolsó elemeként Szajkó Cintia mutatta be kutatását, melynek címe Roma nők a siker útján

Konferenciánkat egy, Orosz Atanáz atya által vezetett imádsággal és áldással zártuk le.

a konferencián

A konferencia után a szakkollégistákkal és a munkatársakkal szűk körben, tortával is megünnepeltük intézményünk fennállásának 10. évfordulóját. Igazán örömteli látvány volt együtt látni a csapatot, végre megtelt élettel a kollégium épülete. A szombati napot a kápolnánkban a lelki program animátorunk vezetésével közös imádsággal kezdtük, majd a sportanimátor megmozgatta szakkollégista társait az udvaron. Ezt követően a fiatalok bemutatták a félévzáró alkotásaikat a többiek előtt. Idén szabad kezet kaptak a hallgatók arra vonatkozóan, hogyan zárják le a szakkollégiumi tanévüket. A téma adott volt: bármilyen műfajban, alkotás keretében jelenítsék meg, hogy mit jelent számukra a szakkollégium. Született vers, mese, novella, videó, festmény, rajz, társasjáték, tudományos előadás és még egy videójáték is. A napot ebéddel zártuk. Mozgalmas, izgalmas és szeretetteljes két napot tölthettünk újra együtt. Most ismét csend van, azonban ez a csend várakozással teli. Várjuk a folytatást, a nyári bevonótábort és az újrakezdést szeptemberben.

Köszönjük mindenkinek, akik velünk ünnepeltek. Hálát adunk mindenkiért, akik tevékenyen részt vettek szakkollégiumunk életében az elmúlt 10 évben. Isten áldásával tovább folytatjuk a megkezdett utat.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: GRSZ

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, roma szakkollégium, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert