Hálaadás Beregdarócon

Hálaadás Beregdarócon

2021 júniusának utolsó vasárnapján a Szent Liturgia keretében búcsúzott el Szikora Ede Szabolcs atya a beregdaróci, a beregsurányi és a parókiához tartozó települések híveitől. Ezt megelőzően a keresztszentelési szertartást végezte el a parókus a bányatónál adományból készült keresztnél, a Magyar Falu program keretében felújított temetői kereszteknél valamint a településen található további kereszteknél.

Szöveg: Szikoráné Séra Dalma, fotó: Wachteinheim József, Beregdaróci Görögkatolikus Parókia2021. július 2. 00:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1023 napja íródott

A Szent Liturgia során hálát adtak a jelenlévők az elmúlt közel öt év közös imádságaiért, boldog és nehéz pillanataiért, az együtt megélt élményekért. Ede atya nehéz szívvel köszönt el az első szolgálati helyén élőktől, hiszen olyan szeretettel, elfogadással és tanítással vették körül családjával együtt, amit sohasem remélt volna.

Arra kért minden jelenlévőt, hogy fogadják a kinevezett Orosz István Mokiosz atyát és családját is ugyanolyan támogató szeretettel, ahogyan őt. Ede atya ígéretet tett, hogy imádságaiban megemlékezik majd a szeretett beregdaróci és beregsurányi testvérekről. Végül azzal a mondattal búcsúzott, amellyel papszentelésekor közel öt éve köszöntötte a helyieket: „Örüljetek az Úrban szüntelenül.”

Feleségeként jómagam is könnyes szemmel, mérhetetlen hálával a szívemben köszöntem meg a híveknek, hogy befogadtak, elfogadtak, segítettek mint papfeleség és mint édesanya.

Olyan önzetlen szeretetet tapasztalhattunk meg ebben a közösségben, amelyet az ember szinte csak a családja körében él át. Isten áldása kísérje a beregdaróci és beregsurányi hívek életét, hogy minél több papcsalád tapasztalhassa meg ennek a példaértékű közösségnek az odaadó szeretetét.

Szöveg: Szikoráné Séra Dalma, fotó: Wachteinheim József, Beregdaróci Görögkatolikus Parókia

Nyíregyházi Egyházmegye

Beregdaróc, Szikora Ede Szabolcs, kereszt
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert