Ferenc pápa Budapestre látogat

Ferenc pápa Budapestre látogat

Ferenc pápa a mai Angelus imádság végén hivatalosan is bejelentette, hogy 2021. szeptember 12-én Budapestre látogat és részt vesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának sajtóközleménye a látogatással kapcsolatban.

Forrás és fotó: Vatican News; NEK Titkárság2021. július 4. 19:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 998 napja íródott

Erdő Péter bíboros, prímás a bejelentés után elmondta: „A katolikus hívek közössége nagy örömmel és szeretettel várja a Szentatya érkezését. Imádkozunk azért, hogy látogatása számunkra a remény és az újrakezdés jele legyen a járványhelyzet enyhülésével.”

A főpásztor hangsúlyozta: nagy jelentősége van annak, hogy a Szentatya személyesen vesz részt a záró misén, hiszen általában az Eucharisztikus Kongresszusokon pápai legátus képviseli a Szentatyát. Így volt ez a legutóbbi kongresszus esetében Cebuban is, ahova videóüzenetet küldött Ferenc pápa. Utoljára 21 évvel ezelőtt II. János Pál pápa vett rész a világeseményen, amelyet akkor Rómában rendeztek meg.

Magyarországon 25 éve volt legutóbb pápalátogatás, 1996-ban a II. János Pál pápa csak átutazóban volt Budapesten, akkor Pannonhalmát és Győrt látogatta meg.

Forrás és fotó: Vatican News; NEK Titkárság

Nyíregyházi Egyházmegye

Ferenc pápa, Erdő Péter, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert