Lassacskán véget érnek a Csodaszarvas táborok az egyházegye intézményeiben. A táborozás heteiről az újfehértói Oltalom iskola táboroztató pedagógusai írtak összefoglalót.
Iskolánkban, az Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában a második héten 87 gyermek vehetett részt napközis, illetve 32 tanuló bentlakásos közösségi programokon intézményünkből. Így összesen a két hét alatt 154 diákunknak tudtunk segíteni kreatívan és hasznosan eltölteni a szabadidejét, amely idő alatt a közösségi élményen túl a sokszínű módszertan használatával reményeink szerint javíthatjuk a tanulók eredményességét, támogathatjuk kompetenciáik fejlesztését, elősegíthetjük az iskolai lemorzsolódás csökkentését és az esélykülönbségek mérséklődését.
Nemzeti és kulturális identitás, hagyományőrzés, anyanyelvápolás, Művészeti nevelés, Közlekedés, KRESZ, Sport és egészségre nevelés, valamint Környezetvédelem, természetismeret, tudatos fogyasztói magatartás témamodulok változatos programjain vehettek részt a gyerekek 6 csoportban. Az előző héthez hasonlóan ismét lehetőségünk nyílt kirándulásokkal színezni a táborozók mindennapjait. Feledhetetlen élményt nyújtott a kicsik számára a különleges állatokat felvonultató Nyíregyházi Állatpark fóka show-ja és Ócenáriuma, a debreceni Kerekerdő Élménypark akadálypályája, ugrálóvára, elvarázsolt kastélya és óriási trambulinja. A Sóstói Múzeumfaluban belecsöppenhettek egy régi falusi környezetbe, ahol megismerkedhettek a népi ékszerkészítés alapjaival és karkötőt készíthettek nemezeléssel gyapjúból. A nagyobbak a hajdúszoboszlói Mókuskaland Élményparkban próbára tehették bátorságukat és kitartásukat több méterrel a föld fölött egy drótkötélpálya változatos akadályain, illetve a Sátoraljaújhelyen táborozók ellátogathattak a sárospataki Rákóczi-várba, hatalmas túrát tettek a Magyar Kálvária emlékhelyhez a Szár-hegyen, és az első hét diákjaihoz hasonlóan ők is kipróbálhatták a bobpályát a Zemplén Kalandparkban.
Igazán tartalmas két hetet tudhatunk magunk mögött a Nyíregyházi Egyházmegye nyertes pályázatának jóvoltából. Köszönjük a gyermekek, szülők és munkatársak türelmét, bizalmát, a nyár további részére pedig testi, lelki feltöltődést kívánunk mindenkinek!
A projektet megvalósító táborvezetők: Balogh Antalné, Bassa-Simon Anikó, Csukrán Zsoltné, Jeczkó Györgyné, Karnainé Suga Viktória, Nagyné Bacsó Judit, Osikóczki Ágnes, Patainé Kósza Krisztina, Petrusné Gergely Éva, Szabados Erzsébet, Tóth Jánosné.
A táborok az EFOP-3.3.5-19-2020-00022 számú – „Csodaszarvas az Iskolai Közösségi Program megvalósítása a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási intézményeiben 2021-ben” című projekt keretében valósultak meg.
Szöveg és fotó: Oltalom iskola
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | 6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |