Zarándoklat a szeretet útján

Zarándoklat a szeretet útján

A Katolikus Karitász ebben az évben ünnepeli megalakulásának 90. évét, illetve újra alakulásának 30. évét, ugyanis a kommunista diktatúra alatt sajnos szüneteltetni kellett működését. A 85. évfordulón megrendezett zarándoklat után idén ismét felmerült, hogy gyalogos zarándoklatot szervez az Országos Katolikus Karitász, de most a kilencven éves jubileumra való tekintettel 90 km zarándokúttal. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetője, dr. Oláh Tamás személyes hangvételű beszámolója a „szeretet útján” járó zarándoklatról.

Szöveg: dr. Oláh Tamás, fotó, viedó: Mánfai Szabolcs 2021. július 9. 23:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 148 napja íródott

Sokféle fórumon hirdették a zarándoklatot, melynek útvonala Székesfehérvárról, a Prohászka Ottokár püspökről elnevezett Jó Pásztor-emléktemplomból indult, és a Bakonyon keresztül Homokbödögéig tartott, addig a veszprém megyei településig, ahol a Magyar Katolikus Karitász alapítója, Mihalovics Zsigmond született.

Célja pedig nem volt kevesebb, mint a „szeretet útján” járva a Jóisten mérhetetlen szeretetét megtapasztalni, hirdetni és majdan átadni.

Megalakult az alapcsapat mintegy tizenöt fővel az ország minden részéről Pécstől Győrig Kalocsától Abasárig és nem utolsó sorban Nyíregyházáig: mindenhonnan voltunk zarándokok.

Az alapcsapathoz minden nap lehetett bárkinek csatlakozni, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel.

Az indulás napján a székesfehérvári Prohászka-templomban szentmisén vettünk részt, amelyet Spányi Antal megyéspüspök a Katolikus Karitász elnöke, valamint Écsy Gábor atya, országos igazgató celebrált, majd megáldották a zarándok-keresztünket és -zászlóinkat és utunkra bocsátottak, azzal a gondolattal, hogy a zarándoklatot egyéni meghívásként vegyük, a karitász megújulását is kérve, és Isten szeretetét közvetítve járjuk azt végig.

Kezdetben nagy lendülettel, énekelve indult a csapat, ami a kilométerek fogytával csökkent, mert borzalmasan meleg napot választottunk az indulásra, de mi csak mentünk és mentünk, hol énekelve, hol a rózsafűzért imádkozva. Első állomásunk Moha község volt, ahol megpihenhettünk. A frissítő pihenő után újult erővel indultunk útra, folytattuk az éneklést, imádkozást, aztán kezdtek fel-fel tünedezni a Bakony körvonalai, de már a lábunk is kezdte érezni az emelkedőket. Az én sorsom hamar megpecsételődött az első napon, mivel új bakancsom feltörte mindkét lábamat. Erőt vettem magamon és ügyeltem arra, hogy ne maradjak le társaimtól. A zarándokereszt mögött próbáltam haladni, hogy kapjam azt a plusz erőt, ami kell.

Keresztülmentünk Iszkaszentgyörgyön egészen Bakonykútiig. Bakonykúti egy gyönyörű település a hegység lábánál. Az ottani római katolikus templom volt a cél aznap, ahol már lelkesen várt minket a Székesfehérvári Szent Erzsébet Karitász Csoport, akik visszaszállítottak minket Iszkaszentgyörgyre a szállásunkra. A szálláson lemostuk az út porát magunkról, vacsoráztunk, amit a Székesfehérvári Karitász Csoport készített, majd egy kis beszélgetés következett, az alapcsapattagok számára korábban kiosztott idézetekről, és az érzésekről, melyekkel az első napot jelentő 27 km után szembesültünk.

A második napon a reggelit követően, már korán indultunk, azonban ez az indulás nekem nagyon nehéznek tűnt. Zarándoktársaim aggódva figyelték, hogy nincs egészen minden rendben velem. Fájt, sajgott mindenem, főleg a lábaim, kértem, hogy hadd mehessek elől, mert ha lemaradok, akkor nem biztos, hogy fogom tudni folytatni (és a tempót is én diktálhatom). Megfogtam a zarándok keresztet és elindultunk. Fogytak a kilóméterek, gyűltek a vízhólyagok, valahogy mégis könnyebben ment így, mivel nálam van a kereszt, nem adhatom fel. Félúton le kellett vennem a bakancsot és a túraszandálomban sokkal könnyebb volt a gyaloglás. Társaim biztattak, ami nagyon jól esett, ki egy mosollyal, ki egy pár jó szóval, vagy kézszorítással, és felvették a tempómat. Jásdon vezetett át az utunk, ami egy 600 éves búcsújáróhely, ahol az Istenszülő oltalmába fogadott minket és hűs forrása vizével gyógyíthattuk lelki és testi sebeinket.Nagyon sokat imádkoztunk útközben (rózsafűzért, Úr Angyalát), így értük el a második nap céljához Bakonynánát, közel 30 km után. A Veszprém Megyei Karitász csapata elvitt minket a Zirci Ciszterci Apátság zarándokszállásra, ahol a Zirci Szent Erzsébet Karitász csoport látott minket vendégül. A ciszterci szerzetesektől Péter atya szólt hozzánk pár szót biztatásként: „a Jóistentől jövő szeretet készteti az emberi szeretetet látható emberi cselekedetekre, amelyből csodák születnek”.

A harmadik napon éreztük, hogy ráhangolódtunk egymásra, csapattá kovácsolódtunk, vezetőink, Zsolt és Krisztina segítségével biztonságban és meglepően gyorsan haladtunk. Közben a kétórás szilenciumot igazi ajándékként éltem meg ezen a napon.

Bakonybélbe érve már mindenki fáradt volt, de a Szent Mauríciusz bencés monostor és a szerzetesek esti imaórája (kompletórium), amelyen részt vettünk engem személyesen lélekben teljesen áthatott. Felemelő volt a szerzetesek éneklése, a szentbeszéd, s ezek a fáradtságunkkal együtt lelki mélységekbe vezette a zarándokokat, engem is. Baán Izsák perjel atya megáldott minket szentelt vízbe mártott izsóppal.

A szertartást követően a szállásunkon sokat beszélgettünk, nyíltan és őszintén – néha sírtunk, és néha nevettünk. S hiába próbált meg minket a fizikai teher, a zarándoklattal járó, komfortzónán kívüli lét, mindenki szeretettel fordult a másikunk felé: nem volt sürgetés, türelmetlenség, rossz szó.

A vízhólyagjaim a következő napot már csak cérnával varrva bírták a megpróbáltatást.

Bakonybélben reggel csatlakozott hozzánk közel száz Karitász önkéntes és támogató, köztük 6 éves gyermek és több idősebb zarándok is, hogy együtt járjuk végig a maradék 17 kilométert. Induláskor Szíjártó Laci atya a Veszprémi Karitász igazgatója áldotta meg a csapatot.

Látványnak sem volt utolsó, ahogyan a közel száz fős zarándoklat, mindenki piros karitászos pólóban Bakonybélből a monostor előtti térről elindul végcélja felé énekelve az „Angyaloknak királynéját”.

Homokbödöge település határában megálltunk, összerendeződtünk, hogy a lehető legméltóbban vonuljunk be a templomba.

Hadd emeljem ki egyik zarándoktársamat, Szegvári Andreát, aki a hetvenedik életévén túl van, és az alapcsapattal zarándokolt végig Székesfehérvártól Homokbödögéig. Hite, ereje, elszántsága és akarata példaértékű számomra, amiből nagy erőt merítettem én is az út során látva teljesítményét.

A beérkezés, a zarándoktársak elé siető családtagok, a zarándokok egysége, s a minket fogadó kétszáz karitászos társunk a homokbödögei római katolikus templom ajtajában sokunk szeméből csalt elő könnyeket.

Udvardy György veszprémi érsek atyával, valamint Écsy Gábor atya országos karitász igazgatóval szentmisén vettünk részt.

A búcsúzás is a zarándoklat része, s éppoly nehéz a léleknek, mint a fáradság a testnek, de az emlékek, az Isten-élmények, az út maga velünk marad.

Hangulatvideó a zarándoklatról.

Szöveg: dr. Oláh Tamás, fotó, viedó: Mánfai Szabolcs

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Karitász, jubileum
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert