Pilgrimage to Máriapócs by motorbike

Újra bevették Erdély útjait és Máriapócsot a görögkatolikus motorosok

Az idei évben a sok bizonytalanság mellett, a motoros zarándoklat és a hozzá kapcsolódó események megszervezése sem volt zökkenőmentes, így egyszerűsített programokkal várták a szervezők a görögkatolikus vaspapucsosokat. Volt lelki része, motorozás és egy záró Szent Liturgia, igaz, egy búcsúhoz sokkal több nem is kell. Tatai Zoltán atya beszámolóját olvashatják.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2021. július 11. 20:07

A szokásoknak megfelelően, csütörtökön délután volt a találkozó Pocsajban, a görögkatolikus templomnál, ahol a Baráth Gábor atya vezette vecsernyén szép számmal vettek részt a motorosok mellett helybeli hívek is. A motoros zarándokok az éjszakát is itt töltötték.

Az este folyamán kis csoportok alakultak ki, ahol a beszélgetések témája nagyon változatos volt, illetve előkerült az asztal alól még két citera is, így akinek énekelni volt kedve azt is megtehette. A jó hangulatú estét követően a tervezettnél kicsit később kezdődött a nap. Reggel Fülöp érsek-metropolita lepett meg bennünket, már korán ott várt ránk a reggeliző helyünkön. A reggelit követően a templomban elvégeztük a III. imaórát, majd a főpásztor gondolatait követően az utunk lelki vezetője Tatai Zoltán atya adott támpontokat a napra. Kiemelte, hogy a motorozás közben az útra való figyelem mellett van ideje a motorosnak gondolkodni, imádkozni, elcsodálkozni a táj szépségein és az egész teremtett világon.

A lelki töltekezést követően indultunk el a létavértesi határátkelőhöz, ahonnan Nagyvárad felé vettük az irányt. Itt volt az első pihenőnk és tankolási lehetőség. Belényes felé haladtunk tovább, ahonnan az izgalmasabb hegyi utak felé fordultunk és meg sem álltunk a Huta Slavia nevezetű étteremig. Itt lehetőség nyílt egy kis sétára, beszélgetésre, és testi feltöltődésre.

Az út további részében egy kis esővel is találkoztunk, de ennek ellenére folytattunk utunkat, mivel tudtuk, hogy a nyári zápor elől el tudunk „menekülni”. Nyírábránynál léptünk be ismét Magyarországra és meg sem álltunk Máriapócsig.

Szombat reggel csillagtúraszerűen érkeztek a motoros társak Máriapócsra, mintegy ötven motor érkezett hetven fővel, sőt még kerékpárosok is csatlakoztak hozzánk. Valamennyien részt vettünk a Szent Liturgián, melyet Kiss Zsolt atya és Karakó Roland atya celebrált, majd a végén Fülöp érsek-metropolita atya megáldotta járműveinket. Délben közösen elfogyasztottuk az ebédet, melyre meghívtunk minden résztvevőt. Ezt követően Túristvándiba gurultunk, ahol még a régi vízimalmot is működésbe hozták. Következő állomásunk Kölcse volt, ahol a programunk zárásaként megnéztük az emlékművet. Testileg és lelkileg egyaránt feltöltődve ért véget utunk, amiért hálásak vagyunk a Jóistennek.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

motoros találkozó, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert