Görögkatolikus Tudásolimpia – eredmények

Görögkatolikus Tudásolimpia – eredmények

Ismét Görögkatolikus Tudásolimpián vehettek részt az érdeklődők. A nyugdíjas és családi kategória eredményei mellett a második helyezést elérő Gedeon család írt beszámolót a versenyről, az azon való részvétel élményéről.  

Szöveg: Gedeon Tamás, fotó: Hollik György2021. július 15. 08:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1008 napja íródott

A Görögkatolikus Metropólia által a családok részére megrendezett Tudásolimpiára második alkalommal jelentkeztünk az elmúlt tanévben. Az motivált bennünket a jelentkezésre, hogy a Hajdúdorogon 2019-ben megrendezett Családi Napon láttuk, hogy ehhez a megmérettetéshez milyen sokan csatlakoznak, és a résztvevők számára mekkora pluszt is nyújt a verseny. Azóta mi is ehhez a táborhoz tartozunk. Két kisgyermekünk van (1,5 és 3 évesek), így az ő érdemi segítségükre még annyira nem számíthattunk, bár Zsófia kislányunk több liturgikus szövegünket is kívülről tudja, de azoknál kicsit bonyolultabb kérdéssorokkal találkoztunk. És itt meg is fogalmaztam az egész Tudásolimpiának az esszenciáját. Olyan feladatokat kaptunk a szervezőktől, amelyekhez ténylegesen ki kellett nyitni a Szentírást, az Énekeskönyvet, vagy esetleg utána kellett néznünk liturgikus hagyományainknak. Mind a feleségem (hittanár-nevelőtanár), mind én (teológia) a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolára járunk, így azt hittük, hogy kisujjból tudni fogunk minden választ. Szerencsére (?) ez nem így volt, így még izgalmasabbá vált a megmérettetés. Az idei évben a liturgia világa, a szertartásaink sokszínűsége adta a témát, amelyben úgy éreztük, hogy otthonosan mozgunk. Debrecen-Csapókerti kántorként, hívőként minden szertartásba be tudunk kapcsolódni, így ez a világ, a mi világunk is. Viszont olyan részletekbe kérdezett bele a feladatsor, amelyhez gondos kutatómunkára volt szükség.

A legnagyobb ajándéka ennek a versenysorozatnak, hogy nekünk, családoknak is van lehetőségünk arra, hogy megmérettessünk és összemérhessük magunkat hasonló értékrendű házaspárokkal és gyermekeikkel. Egy kiváló kezdeményezésnek tartjuk mind a ketten ezt a versenyt, hiszen egymást segítve, a feladatokat felosztva tudunk egyre jobb eredményeket elérni. Ennek is köszönhető az, hogy második próbálkozásra már a 2. helyezést is elérhettük. Hála legyen ezért a jó Istennek és remélem, hogy a továbbiakban is hasonló lelki felüdülést nyújtó kihívásokkal nézhetünk szembe a verseny során.

Eredmények:

Családok:

I. Fehér-Fencsik család

II. Gedeon család

III. Csaholyi család

Nyugdíjasok:

I. Molnár Jánosné

II.Zolcsák Istvánné

III.Gecse Lászlóné

Szöveg: Gedeon Tamás, fotó: Hollik György

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia, oktatás, Szent Atanáz, verseny




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert