Július 31-ig várják a jelentkezéseket az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia pótfelvételijére. Még 5 fő számára van lehetőség, hogy részt vegyenek a 2021 őszén induló 10 hónapos, költségmentes, bentlakásos képzésen. Határon túli magyar fiatalok jelentkezését is várják az Akadémián.
Kereszténység, értelmiségi küldetés, hazaszeretet – ezen értékek mentén működő, átfogó ismereteket és lelki elmélyülést nyújtó, tíz hónapos képzésre pótfelvételit hirdet az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Közéleti Akadémia. Idén ősszel indul a harmadik évfolyam, amire 21–30 év közötti keresztény értelmiségi fiatalok jelentkezését várják az Akadémia honlapján. A program a képzés résztvevői számára teljesen költségmentes, a hallgatók tanulmányuk során teljes ellátás mellett havi ösztöndíjban is részesülnek.
A tíz hónapos program három alappillére a tíz tanulmányi modul, az oktatási egységeket megszakító tanulmányutak és a bentlakásos kollégiumi élet. A széleskörű képzés a keresztény lelkiségi, gazdasági, társadalmi és kulturális élet szinte minden területét lefedi.
Az Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Akadémián kiemelt szempont a hallgatók minőségi és korszerű képzésének biztosítása, ennek megfelelően az oktatók a szakmájukban legmagasabban kvalifikált előadók, neves professzorok.
A háromhetes oktatási egységeket a határon túli magyar területekre és belföldre irányuló tanulmányutak teszik még élménygazdagabbá.
Végül szintén fontos alapelve az akadémiának, hogy a közösségi lét és az együttélés jelentősen befolyásolja a tanulmányokat, a világnézeti és lelki fejlődést, ezért a képzés is bentlakásos rendszerű, szakkollégiumi formában zajlik. A piliscsabai intézmény természetközelsége tökéletesen harmonikus hátteret biztosít az elmélyült munkához.
Ahogy az elmúlt években, most is nagy szeretettel várják a határon túli magyar fiatalok jelentkezését is a képzésre. További részletek az Akadémia honlapján olvashatók.
Bővebb információt ITT találnak az érdeklődők. Jelentkezni ITT lehetséges.
Az Akadémia Facebook-oldala ITT található.
Kapcsolat: info@szenttamasakademia.hu
Forrás és fotó: Aquinói Szent Tamás Ökumenikus Akadémia
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |