Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt – hátrányos helyzetben lévőknek segítenek Hodászon

Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt – hátrányos helyzetben lévőknek segítenek Hodászon

Hátrányos helyzetű családok mindennapjait segíti a hodászi önkormányzat Komplex telep-programja, melynek július 29-én tartották a projektzáró rendezvényét. Erre Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is hivatalos volt. Az ünnepség után a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs, valamint szociális munkáját is megismerhette az eseményt jelenlétével megtisztelő Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Gémes Péter, Pusztai Sándor2021. július 30. 17:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 990 napja íródott

Három éven át tartó komplex telepprogramot zártak le Hodászon július 29-én. Az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében megvalósuló projekt célja az volt, hogy kiemeljék a hodászi lakosokat a szegregált élethelyzetekből, így egyfelől képzéseket tartottak, melyek a részvevőknek a munka világában való elhelyezkedését segítik, másrészt építkeztek és felújítottak. Szociális bérlakásokat, valamint közösségi teret és a hátrányos helyzetű családok számára mosási, tisztálkodási lehetőségét kínáló épületeket alakítottak ki. A Csillagház a közösségi rendezvényeknek ad otthont, a Csillagpontban védőnői szolgálat működik majd, és itt tudják igénybe venni a rászoruló családok a mosakodási, mosási, ruhaszárítási vagy épp főzési lehetőségeket, s közben a higiénés szereket és a rezsiköltséget az önkormányzat fizeti.

A projektzáró ünnepségen, a település önkormányzatának és a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesületnek a közös rendezvényén jelen volt Sztojka Attila, az Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, Kovács Sándor, a térség országgyűlési képviselője, Likvácsik Zsolt, a település polgármestere, valamint Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, aki az átadó ünnepségen megáldotta a felújított épületeket, a Csillagházat és Csillagpontot.

A köszöntők és beszédek sorában a megszólalók között volt Ábel püspök atya is, aki arról beszélt, hogy mi a szerepe az egyháznak a felzárkóztatásban. Ferenc pápának 2019. június 13-án, a szegények világnapjára megfogalmazott szavait idézte:

„Minden szegény emberben, akivel találkoztok, azt keressétek, amire valójában szüksége van; ne álljatok meg csak az anyagi szükségleteik kielégítésénél, hanem fedezzétek fel a szívükbe rejtett jóságot, amihez az kell, hogy figyelemmel legyetek kultúrájukra és kifejezésmódjukra. Így valódi testvéri párbeszéd alakulhat ki. A lényeges kérdések megoldásához nem sok beszédre, hanem csak egy szerető pillantásra és egy kinyújtott kézre van szükség. […] Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt.”

A projektzáró eseményen a helyi fiatalok műsorát tekinthették meg a meghívottak.

Az ünnepség után Sztojka Attila főigazgató és Likvácsik Zsolt polgármester közös terepszemlére indult Hodászon Ábel püspök atya vezetésével. Ellátogattak a cigány egyházközséghez, a templomba és a Hagyományok Házába, ahol a főigazgató képet kapott az egyházmegye cigánypasztorációs munkájáról, melyet követendő mintaként, példaértékű szolgálatként értékelt.

A Hodász külterületén működő Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon megtekintésekor az egyházmegye szociális munkájába pillanthatott be Sztojka Attila főigazgató.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Gémes Péter, Pusztai Sándor

Nyíregyházi Egyházmegye

hodász, cigánypasztoráció
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert