Megnyílt az Orcád világossága görögkatolikus egyházművészeti kiállítás

Megnyílt az Orcád világossága görögkatolikus egyházművészeti kiállítás

Ünnepélyes keretek között nyílt meg a Pesti Vigadó dísztermében az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti megrendezése alkalmából készített hármas időszaki kiállítás, mely a Katolikus Karitász tevékenysége előtt tisztelgő, és az 1938-as budapesti kongresszusnak emléket állító kiállítás mellett a magyarországi görögkatolikus egyház művészetét bemutató tárlatból áll.

Szöveg: Király András, fotó: P. Tóth Nóra2021. augusztus 3. 14:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 968 napja íródott

A kiállításra 2018-ban kapott megbízást a Keresztény Múzeum a kongresszus előkészítő titkárságától, az azóta eltelt három év munkájának gyümölcse ez a hármas kiállítás. Az ünnepség kezdetén a Budapesti Vonósok Kamaraegyüttese Mozart templomi szonátáit játszotta.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke köszöntőjében méltatta a három kiállítást. A Legyetek tanúim című kiállítás az 1938-as, budapesti eucharisztikus kongresszusra emlékezik, az Ezerarcú szeretet a katolikus egyház szolgáló szeretetét helyezi középpontba, az Orcád világossága a görögkatolikus egyház magyarországi művészetét mutatja be. Mint elmondta, az Oltáriszentség ünneplése sem a Vigadó, sem a Magyar Művészeti Akadémia életében nem előzmények nélküli. 

A vigadó már az 1938-as kongresszus alkalmával is otthont adott egy vallási témájú bélyegkiállításnak és egy irodalmi konferenciának az oltáriszentség iránti tiszteletének jegyében. A Magyar Művészeti Akadémia az elmúlt években is készült az eucharisztikus Kongresszusra: 2018-ban Eucharisztiáról a csodák és a művészet nyelvén, 2019-ben Agnus Dei – az Oltáriszentség tisztelete Magyarországon címmel rendezett kiállítást. Örömét fejezte ki, hogy e hármas kiállítás alkalmával is támogatóként vehet rész a kongresszusra való készületben a Művészeti Akadémia, ezzel is ráirányítva a figyelmet az eucharisztikus kongresszusra és Krisztus jelenvalóságának jelentőségére – különösen most, amikor világjárványt élhetünk  át. Reményét fejezte ki, hogy mindnyájunk számára gyógyír lesz ez az esemény, mely valódi, belső megújulást, mélyebb istenkapcsolatot eredményezhet a nyitott szíveknek, evangelizálást a társadalomnak, és feltámadást a nemzetnek. Töltődjünk együtt lélekben az Oltáriszentség nagy ünnepére készülve! – fejezte be köszöntőjét Vashegyi György.

Fülöp metropolita köszöntőjében a görögkatolikus egyházművészeti kiállítás címéről elmondta: az orcád világossága szókapcsolatot a bizánci szertartású I. imaóra záróimádságában találjuk, amikor így imádkozunk: Krisztus, igaz világosság, ki megvilágítasz minden e világba jövő embert, legyen ránk jegyezve orcád világossága, hogy meglássuk benne a megközelíthetetlen fényt.

A kiállítás ezzel a címmel rámutat arra, hogyan tudja a keleti egyház gazdagítani az egyetemes krisztusi egyházat.  A keleti egyház kedves területe a fény teológiája. A megtestesült Krisztus megvilágítja a teremtett világot, mely magán hordozza Isten keze nyomát. Az Ige megtestesülése által a világ képes lett az Isten befogadására. Krisztus, a nem teremtett fény beragyogja az egyházat, az egyházon keresztül az egész világot. A fény teológiája azonban nem csupán a keleti egyház sajátja, hiszen a hitvallásban is így mondjuk: világosság a világosságtól, igaz Isten igaz Istentől. A megtestesült ige maga a világosság, aki így nevezte magát: én vagyok a világ világossága. Rajta keresztül látjuk Isten jelenlétét a világban. Bízom benne, hogy a hármas kiállításnak ez a keleti része a maga világosságával szintén új fényt, sajátos megvilágítást tud adni az egész eucharisztikus kongresszusnak. Köszönjük bíboros úrnak és a szervezőknek, hogy görögkatolikus egyházunk – akár csak 1938-ban – külön megjelenhet keleti liturgiájával a Szent István-bazilikában, és hogy helyet kaptunk ebben a hármas kiállításban – mintegy jelezve, hogy a keleti egyház nem távoli, elszigetelt része az egyháznak, hanem kiegészíti a krisztusi egyházat. Így jelenik meg az egész eucharisztikus kongresszuson a mi kicsiny görögkatolikus egyházunk a maga sajátos fényeivel.

Örömmel veszünk részt a kiállításon és az eucharisztikus kongresszuson, ahol számos keleti püspökkel együtt tesszük láthatóvá az egyház gazdagságát – zárta köszöntőjét Fülöp metropolita.

Erdő Péter bíboros, prímás örömének adott hangot, hogy végre megnyílhatott ez a kiállítás, mely nagy összefogásról tesz tanúságot. Ahogy 1938-ban, most is nagy szerepet kap az egyház karitatív munkájának bemutatása és a keleti egyház. Ennek oka a kongresszus mottója: minden forrásom belülről fakad. Vagyis az Oltáriszentséget nemcsak a templom falain belül ünnepeljük, hanem hordozzuk magunkban, abból cselekedetek fakadnak. Az egyik legfontosabb ilyen cselekedet az a nyelv, amelyen mindenki ért: a segítő szeretet nyelve. Nem véletlen, hogy Teréz anya olyan népszerű volt egy hindu országban, Indiában, és temetésén az egész nemzet megrendült – mert ezt a nyelvet ők is megértették. Mi is különböző területeken próbáljuk megélni a szolgáló szeretetet a Karitászon és számos karitatív szervezeten keresztül. Egy ilyen alkalom lesz szeptember 4-én délben a II. János Pál pápa téren, de országszerte ugyanúgy; amikor megvendégeljük a rászorulókat. Nem ételosztás lesz, hanem asztalhoz ülve velük megéljük, hogy együvé tartozunk.

A keleti egyházak hangsúlyos jelenléte az Eucharisztia témájában eszünkbe juttatja, hogy az Eucharisztia latinul és görögül is közösséget jelent. A Krisztus utolsó vacsorájából eredő Eucharisztia és ennek ünneplése, tisztelete közösséget teremtő erő. Ha a különböző hagyományok egyházi és eucharisztikus közösségben vannak egymással, akkor kiegészítik egymást, hozzáadnak ahhoz az egységes tanúságtételhez, ami Krisztus tanítványainak küldetése.

A kongresszusra való emlékezés azt is mutatja, hogy ma is ugyanazt az értéket akarjuk megjeleníteni a mai világ lehetőségeivel élve, mint 1938-ben. Ferenc pápa azt mondta, az emberiség történetének korszakváltozását éljük, ezért fontos, hogy a saját gyökereink, előzményeink erősítsenek bennünket abban a tudatban, hogy Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, velünk járja a történelem útját, és segít minket, hogy húségesek maradjunk hozzá. Ennek megélése az eucharisztikus kongresszus legfőbb célja – mondta Erdő Péter.

Szabó Irén, az Orcád világossága kurátora röviden ismertette a Kárpát-medencei görögkatolikus egyházak történetét, kulturális sajátosságait, a bizánci rítus liturgikus keretei által meghatározott művészeti hagyományt.   A kiállításról elmondta: a bemutatott egyházművészeti alkotások, liturgikus tárgyak, írásos dokumentumok – melyek a görögkatolikus egyház liturgikus életéhez kapcsolódnak – mindegyike a sajátos, Kárpát-vidéki egyházi művészet alkotása. 

A kiállításnak hét nagy tematikus egysége van: Az ikonok világa, a barokk és a bizánci örökséget őrző keleti rítus egymásra hatása, a máriapócsi kegykép kultusza, a görögkatolikus templomok világa, egyházunk 20. századi történelmének mozzanatai, a görögkatolikus vallásgyakorlat legjellemzőbb gesztusait bemutató filmek és leírások, valamint az elmélyültebb befogadást segítő táblaképek, interaktív tartalmak.

A kiállított alkotások mellett kisfilmek, fényképek, tablók, érintőképernyős barangolás és játék, templomépítés, és rengeteg hasznos magyarázat várja a látogatókat. A kiállításon végig haladva választ kaphatunk arra, hogy kik a görögkatolikusok és milyen liturgikus és kulturális hagyományt őriznek.

A megnyitó ünnepség egy különleges előadással zárult. A Szent Efrém Férfikar, a Budapesti Énekes Iskola és a Forgatag Táncegyüttes Ambrus Rita, Pál Julianna és Fonyó Barbara szólóénekével zenés-énekes-táncos előadással állított emléket az eucharisztikus kongresszusnak.

A kiállításmegnyitón számos egyházi és világi vezető mellett nagy számban voltak jelen egyházunk papjai, szerzetesei és közösségei. Mindannyiunk számára felemelő társadalmi és közösségi ünnep is volt az Orcád világossága kiállítás megnyitása.

Látogatói információk

A kiállítások szeptember 19-ig tekinthetők meg minden nap 10 és 19 óra között.

Az egyes kiállítások belépti díja 800 Ft, az egész Vigadó összes kiállítására együttes jegy 1500 Ft. Csoportoknak (10 főtől) 400ft/fő. A torlódás elkerülésére a csoportokat ajánlott bejelenteni a galeria@vigado.hu címen

Pesti Vigadó (1051 Budapest, Vigadó tér 2.)

Az Orcád világossága az 5. emeleten található.

Szöveg: Király András, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

kiállítás, Orcád világossága, IEC2020
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert