A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház idén december 4-én rendezte meg a már hagyománnyá vált Szent Miklós udvara rendezvényét.
A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház idén december 4-én rendezte meg a már hagyománnyá vált Szent Miklós udvara rendezvényét.
A búcsúi Szent Liturgiát dr. keresztes Szilárd érdemes püspök atya vezette. A körmenet és a vendéglátás után Szocska A. Ábel OSBM apostoli kormányzó megnyitóját követően Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke és Kicsák György parókus atya köszöntötte az egybegyűlteket.
A délután folyamán a felállított színpadon egymást követték a színvonalas előadások. A sorban az elsők a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda fellépői voltak, akik kedves énekükkel és verseikkel tették melegebbé a délutánt. Őket követte a Szent Miklós Általános Iskola növendékeinek drámaelőadása, amiben az egyik Szent Miklósról szóló legendát dolgozták fel, adták elő és ez által ismertettek meg minden jelenlévővel közelebbről. A következő fellépők a Sója Miklós Általános Iskolából érkeztek, akik gyönyörű énekükkel, hangszeres-énekes fellépésükkel és zenés-táncos előadásukkal szinesítették a délutánt.
A gyermekláncot a hittanosok csoportjának versei zárták, s tették emlékezetessé. A hűvös idő ellenére nagyon sokan vártuk közösen a Szent Miklós érkezését, aki senkit sem hagyott üres kézzel távozni.
A programsorozat zárásaként Dion Mariann előadó művésznő énekelt a jelenlevőknek, s buzdított mindenkit egy kis közös énekre, mozgásra.
A délután folyamán lehetőség volt az egyházközségek sátrainál a finomabbnál finomabb ételek és italok megkóstolására, ajándéktárgyak vásárlására, ismerkedésre, beszélgetésre.
Az udvar az együttlét örömén túl karitatív célokat is szolgált. A bevétellel a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász tevékenységét támogatjuk, valamint egy nehéz helyzetben lévő családon igyekszünk segíteni.
Szent Miklós udvara idén is megtelt nevetéssel, mosolygós arcokkal, boldog gyerekekkel és felnőttekkel. Élményekkel gazdagodva távozhattunk!
Már várjuk a jövő évi találkozást, melyre majd ismét szólít a kedves püspök, Szent Miklós.
Prekub Erzsébet hitoktató, fotó: Gánicz Tamás
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |