Immár harmadik alaklommal szervezték meg az országos tanoda olimpiát Ibrányban. A Nyíregyházi Egyházmegye mind az öt tanodájából – mintegy nyolcvan fővel – érkeztek résztvevők a sportos-versengő eseményre az ibrányi városligetben.
A Nyíregyházi Egyházmegye öt településen (Hodász, Tuzsér, Kántorjánosi, Nyíregyháza-Huszártelep Máriapócs) működő tanodája képviseltette magát augusztus 28-án, a III. Országos Tanoda Olimpián Ibrányban: az egyházmegye a tanodafenntartók közül a legtöbb csapatot indította a nyár végi megmérettetésen. A Nyíregyházi Egyházmegye Tanoda Irányító Szervezetének (NYETISZ) vezetői így a rendezvényt megnyitó vendégek mellett álltak a színpadon az olimpiai karikákat imitáló körök alatt: a megjelent húsz település tanodáinak negyedét az egyházmegye tanodái alkották.
A megnyitó ünnepségen a fővédnök, Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a jelenlévő lelkes diákokat, akik az ország összes tanodásaival együtt immár hatezer fős csapatot alkotnak. Az államtitkár visszaemlékezett a négy évvel ezelőtt megálmodott esemény elindítására, amikor még túl nagy feladatnak tartotta a rendezvény megszervezését. Ám Hajdu Zsolt, az ibrányi Iránytű tanoda szakmai vezetője és Ibrány vezetősége nem találta annak, s megvalósították a tanodás gyermekek számára ezt a sportos, élményekkel teli rendezvényt. A szervezés is egyre professzionálisabb – dicsérte a szervezőket, akik között ott vannak az Evangélikus Roma Szakkollégium munkatársai, szakkollégistái is.
Dr. Vinnai Győző a térség országgyűlési képviselője személyes emlékét idézte fel egykori diákolimpiai versengéséről, mely meghatározó élményeket nyújtott neki sportról, csapatjátékról, sportszerűségről, versengésről. A képviselő hasonlóan meghatározó élmények szerzését kívánta a fiataloknak, hogy a tapasztalatok, a kapcsolatok elkísérhessék és segíthessék a tanodásokat a későbbiekben is.
A település polgármestere, Trencsényi Imre a település jövőjét biztosító tényezőként az oktatást jelölte meg, nézetei szerint a tanórán belüli oktatás mellett éppoly fontos a tanórán kívüli oktatás is, amit Ibrányban az Iránytű tanoda sikeresen folytat. A tanodás gyermekek példát mutatnak társaiknak – mint mondta.
A számtalan sportág között idén a teqballt is kipróbálhatták a kis olimpiai versenyzők. A versenyen az olimpiai lángot is meggyújtották és továbbadták minden csapatnak.
A Nyíregyházi Egyházmegye versenyzői és a tanodák szakmai és lelki vezetői és kísérői mellett jelen volt Bodnár-Szabó Ildikó, az egyházmegye szociális irodájának vezetője, Pusztai László, a szociális iroda gazdasági vezetője, a NyETISZ képviselője, valamint Szabó Bernát Sándorné szakmai vezető is.
A gyermekek a versenyszámok alatt az egyházmegye által készített új egyen pólókban sportolhattak, a NyETISZ ellátást is biztosított számukra az utaztatás mellett.
Tanodáink érmet is hoztak haza az olimpiáról.
Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Bodnár-Szabó Ildikó, Mezei Viktória, P. Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |