Szakmai-lelki hangolódás a tanévre: intézményvezetők számára rendeztek kétnapos találkozót

Szakmai-lelki hangolódás a tanévre: intézményvezetők számára rendeztek kétnapos találkozót

A Nyíregyházi Egyházmegye közoktatási intézményeinek vezetői és lelki igazgatói a fenntartóval közösen töltöttek el két napot a tanévkezdés előtt, hogy szakmailag, lelkileg egymásra és a tanévre hangolódjanak az egyházmegye oktatási-nevelési családjába tartozó vezetők.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Szabó Tamás2021. szeptember 2. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 943 napja íródott

Az előző évek jó gyakorlatát követve szakmai-lelki feltöltődésre hívták a Nyíregyházi Egyházmegye oktatási intézményeinek vezetőit augusztus végén. A rendezvény két napon keresztül két helyszínen, Nagyváradon és Létavértesen zajlott. Az első nap a találkozás örömét, a csapatépítés, a kikapcsolódás és kulturális időtöltés lehetőségét kínálta a tizenhat intézmény vezetőinek, tagintézmény-vezetőinek, lelki igazgatóinak. Nagyváradon egy helyi parókus atya idegenvezetését élvezve templomot, múzeumot és a helyi gimnáziumot látogatták meg a vendégek. Ezen az első napon az egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel megyéspüspök, főhelynöke, dr. Papp Tibor atya, valamint az iroda munkatársai is jelen voltak, lehetőséget teremtve ezzel az intézményvezetőknek a fenntartó személyes megszólítására.    

A közös vacsorára hivatalos volt a helyi gimnázium vezetője is, s jelenlétével a határokon átívelő kapcsolatépítésre is alkalom kínálkozott.

Az első nap estéjén azzal a tapasztalattal megerősítve érkezett a szakmai-lelki együttlétre Szabó Tamás pasztorális helynök, oktatási referens atya és Papp Valéria, az iroda munkatársa, amit napközben a Katolikus Pedagógia Intézet országos tanévnyitóján átéltek. Az ott elhangzottakat és egyéb gyakorlati tudnivalókat is közvetítette másnap Papp Valéria az intézményvezetők felé.

A csütörtöki nap reggelét imaórával indították, majd Szabó Tamás pasztorális helynök atya, akit a közelmúltban nevezetek ki oktatási referensnek, – egyfajta stratégaként tekintve feladatára – megfogalmazta programját, valamint az intézményvezetőktől elvárt együttműködés alapjait fektette le beszédében.

A fenntartó oktatási irodájában további változások is történtek: Pallai Ágnes mesterpedagógus, az Újfehértói Oltalom iskola korábbi igazgatója szakmai mentorként, tanácsadóként áll szeptembertől az iskolák rendelkezésére, Grunda János atya pedig tanácsadóként a hitéletre nevelés, a lelki gondozás megvalósulását igyekszik támogatni, segíteni abban, hogyan épüljön be az egyházi nevelés az oktatási intézmények mindennapi életébe.

A gazdasági ügyek intézőjeként Leskovics-Boros Gréta is szólt a jelenlévőkhöz, végül a szervezetfejlesztésben is járatos Kovácsné Dibáczy Zsuzsa, az iroda tanácsadói szakpszichológusa segített a vezetőknek abban, hogy mindenki a saját intézményének erősségeit, gyengeségeit felismerje és megfogalmazhassa.  

Az egységesség elve, a jó gyakorlatok megosztása egymással, szakmai fórumok felépítése, innováció a nyelvoktatásban: néhány abból a törekvésből, melyek megfogalmazódtak a jövőre tekintve a tanévet indító találkozón.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Szabó Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, szakmaiság, intézményvezetők
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert