Hallgasd meg szolgádnak és népednek könyörgését, amikor csak imádkoznak majd ezen a helyen – ünnep Nyírmeggyesen

Hallgasd meg szolgádnak és népednek könyörgését, amikor csak imádkoznak majd ezen a helyen – ünnep Nyírmeggyesen

Többcélú közösségi teret szentelt Szocska A. Ábel megyéspüspök Nyírmeggyesen augusztus 28-án. Az épület ünnepélyes átadásának és megáldásának szertartásán a főpásztor papságának 25. évét ünneplő Magyar László parókus atyát is köszöntötte.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. augusztus 29. 13:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 304 napja íródott

Már messziről látni Szent Mihály és Gábor arkangyal ikonját, akik kívülről védik a nyírmeggyesi görögkatolikus hívek új közösségi épületét.

A településen százötven éve laknak görögkatolikus vallásúak – becslések szerint mintegy 450-en –, akik az utóbbi években a római katolikus hívekkel közösen épített templomban jöhettek össze kéthetente Magyar László nyírkátai parókus atya lelkipásztori vezetésével. Idén immár saját közösségi térben találkozhatnak és imádkozhatnak a nyírmeggyesiek.

A település központjában található az az épület, melyet a Magyar Falu Program 2020 egyházi közösségi tér ki-/átalakítása projektjének keretében többcélú közösségi térként alakíthattak át a helyiek három év tervező-kivitelező munka által. A külső-belső felújítás eredményeként a közösségi épületben a szent és profán tér szükség esetén egy elhúzható fal segítségével elválasztható. Ez az elkülönítés az Istennel való találkozás lehetőségével ajándékozza meg a meggyesi híveket.

Ahogyan egy kápolna, egy templom az Istennek elkülönített hely, úgy az épületnek ezen elkülönített terében csak az Isten dolgaival foglalkozhatunk, dicsőíthetjük az Istent, megfogalmazhatjuk Neki kéréseinket, kifejezhetjük hálánkat, mélyíthetjük és erősíthetjük a Vele való kapcsolatunkat – elmélkedett Szocska A. Ábel megyéspüspök ünnepi beszédében.

Püspök atya Salamon templomépítési imájából idézett részleteket:

„Uram, tartsd rajta szemed ezen a házon éjjel nappal, […] hallgasd meg szolgádnak és népednek könyörgését, amikor csak imádkoznak ezen a helyen. […] Bocsáss meg, segíts és bánj mindenkivel tettei szerint úgy, ahogy ismered mindenki szívét, mert egyedül te ismered az emberek fiainak szívét.” – hangzottak a Krónikák könyvében is olvasható salamoni szavak.

Az emberre vonatkoztatva is érvényesnek találta ezt a fajta elkülönítést:

„mindannyiunk életében kell egy rész, amit az Istennek elkülönítünk, ami csak Rá tartozik, amit Érte hozunk áldozatul, ki-ki a maga képessége szerint”

– fogalmazott a főpásztor.

Az egyházközség tagjainak összejöveteleire és hitéletük gyakorlására alkalmas épületet Boldog Romzsa Tódor vértanú püspök párfogásába ajánlva, nevére keresztelve áldotta meg. Tódor püspök élete teljes mértékben az Istennek elkülönített élet volt, felajánlotta azt a Jóistennek és képes volt meghalni Krisztusért. Ez az élet útmutatóként szolgál az itt élőknek is. A Munkácsi Egyházmegye egykori püspöke így felelt egyszer arra a kérdésre, hogy fél-e:

„Mitől félnék? Ha az életemet el is veszik, Krisztus az enyém, Őt nem tudják elvenni.”

Ábel atya a vértanú püspök közbenjárását kérő sírfelirattal kérte a jelenlévőkre is Romzsa Tódor közbenjárását. Majd megköszönte mindazoknak a munkáját, akik hozzájárultak ennek a közösségi térnek és kápolnának a kialakításához.

A hierarcha egyúttal tolmácsolta Ferenc pápa jókívánságait Magyar László atyának, aki papságának 25. éves jubileumát ünnepelte augusztusban.

Szocska Ábel atyával együtt szolgált az oltár körül főhelynöke, dr. Papp Tibor atya, további nyolc görögkatolikus áldozópap, két római katolikus paptestvére, püspöki diakónusa, Gánicz Tamás irodaigazgató, valamint az asszisztencia tagjai. A szertartás végén a házigazda, Magyar László parókus mellett a helyi református lelkész, az egyházközség tagjai, majd a szeretetvendégség előtt a település polgármestere is megfogalmazta ünnepi gondolatait.

A felújítási munkálatok Magyar László atya irányítása és felügyelete alatt egy évig folytak, ez idő alatt szigetelést, új vakolatot, új nyílászárókat és két Kárpátaljáról származó ikont kapott kívülről az épület. A belső térben, a berendezés és eszközök nélküli, „betlehemi” körülmények ellenére már tervezik a közösségi élet felélénkítését.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyírmeggyes, szentelés, Magyar László, kápolna
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert