Püspöki vecsernyével vette kezdetét az Eucharisztikus Kongresszus Budapesten

Püspöki vecsernyével vette kezdetét az Eucharisztikus Kongresszus Budapesten

Közel hatvan európai görögkatolikus püspök és áldozópap részvételével végeztek vecsernyét a budapesti Rózsák terei görögkatolikus templomban, mely egyben az 52. Eucharisztikus Kongresszus nyitónapja is volt a görögkatolikusok számára.

Szöveg és fotó: Király András2021. szeptember 5. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 935 napja íródott

84 év telt el azóta, hogy Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus volt Magyarországon. 1938-ban a budapesti fő rendezvénysorozat mellett az egész országban ünnepelték az Oltáriszentséget. Ahogy akkor is, a magyar görögkatolikusok most is hosszasan készültek e jeles eseményre - lélekben és gyakorlatban egyaránt. A szombati nappal számunkra, görögkatolikusok számára hivatalosan is elkezdődött a katolikus világesemény. A 2021-es kongresszus központi görögkatolikus eseménye a jövő szerdai bizánci Szent Liturgia lesz a Szent István-bazilikában, a Kongresszussal egyidőben zajlik azonban egy másik fontos esemény is, az Európai Keleti Katolikus Püspökök Találkozója.

Az azóta hagyománnyá vált találkozót Keresztes Szilárd püspök atya hívta életre 1996-ban, pontosan 25 éve. Magyarország harmadszor ad otthont a találkozónak, melyen az európai görögkatolikus püspökök számolnak be kihívásaikról, küldetésükről, és fogalmaznak meg közös kiáltványt feladataikról, céljaikról. Az idei találkozó különlegessége, hogy örmény és szír katolikus egyházfők is együtt tanácskoznak európai püspöktársaikkal.

A találkozó – és egyben az Eucharisztikus Kongresszus görögkatolikus – nyitóünnepsége a Rózsák terei görögkatolikus templomban tartott előesti vecsernye volt. Ritka és csodaszép ünnep volt ez, hiszen a kispapok kórusa több tucat külföldi püspök jelenlétében kísérte az alkonyati istentiszteletet, melyet dr. Papp Tibor nyíregyházi püspöki főhelynök, és Ábel püspök, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke vezetett. A vecsernyét – melyet a külföldi püspökök olasz nyelvű kottával követhettek –  élőben közvetítette a Görögkatolikus Médiaközpont, így a világháló segítségével bárki bekapcsolódhatott az ünnepi eseménybe.

A vecsernye végén Szilárd püspök olaszul köszöntötte a jelenlévő püspököket, és fiatalságából csöppet sem vesztett lendülettel mesélte el az Európai Keleti Katolikus Püspökök Találkozójának történetét, melyet éppen itt, a Rózsák terén tartottak meg először 1996-ban.A 34. Eucharisztikus Kongresszuson 1938. május 25-én végeztek főpapi Szent Liturgiát a Rózsák terén, melyet boldog Gojdics Péter Pál eperjesi püspök vezetett. A szombati vecsernyén Ján Babjak érsek személyében szintén jelen volt az eperjesi püspök, akit megrendített a tudat, hogy szentéletű mártír elődjéhez hasonlóan ő is a Rózsák terén vehet részt görögkatolikus szertartáson az Eucharisztikus Kongresszuson.

A püspök atyák találkozója vasárnap reggel utrenyével folytatódik. 

Szöveg és fotó: Király András

Nyíregyházi Egyházmegye

IEC2020, püspökök, Rózsák tere, Európai Keleti Katolikus Püspökök Találkozója
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert