Verses irodalmi elmélkedés az Eucharisztiáról – újabb előadást tartottak Rókahegyen

Verses irodalmi elmélkedés az Eucharisztiáról – újabb előadást tartottak Rókahegyen

A Rókahegyi Görög Esték előadássorozat harmadik éve foglalkozik különféle görögkatolikus és keresztény tematikával. Tavaly a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében meghirdetett évad alkalmai közül sok elmaradt. A téma azonban aktuális maradt ebben az egyházi évben is. Szeptember 6-án újabb előadást hallgathattak meg az Eucharisztiáról azok, akik ellátogattak a rókahegyi kápolnába. 

Szöveg és fotó: dr. Ivancsó István2021. szeptember 7. 13:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 933 napja íródott

Az idei második előadás, melyet kivételesen nem a hónap első keddjén, hanem hétfőn tartottak meg, meghívott vendége dr. Csermely Tibor tanár úr volt, akit nagyon jól ismernek a rókahegyi hívek, hiszen akolitusként hosszú éveken keresztül végezte az igeliturgia szolgálatát a templomban. Irodalmárként előadásának a "Verses irodalmi elmélkedés az Eucharisztiáról" címet adta. Rendkívüliséget jelentett, hogy a tanár úr a személyes jelenlét helyett – korlátozott mozgása miatt – csupán kamerán keresztül, kivetítőn beszélhetett a hallgatóságnak.

Meglepetés versek keretezték az előadást: az előadó Sík Sándor papköltőnek olyan versével kezdte gondolatait, amelyet kötetekben nem lehet megtalálni; hetven évvel ezelőtt egy kockás füzetbe másolta ki magának az olvasónaplójába egy folyóiratból. Íme, a Gondviselés hogyan működik! Most fel tudta használni, közkinccsé tudta tenni a "Találkozás" című gyönyörű verset. A keret másik oldalán pedig a saját maga által költött "Szentséglátogatás" című verset mutatta be. Közben pedig Babits Mihály, Pilinszky János, Reményik Sándor eucharisztikus vonatkozású alkotásait tárgyalta, valamint a latin eucharisztikus himnuszok magyar szövegeit.

Az egy nappal korábban megnyitott világkongresszushoz csatlakozva méltó program volt a RGE sorozatnak ez az előadása.

Szöveg és fotó: dr. Ivancsó István

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, Ivancsó István




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert