„Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között” – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szeptember 12-én, vasárnap a budapesti Hősök terén, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén, amelyet Ferenc pápa mutatott be, a NEK Titkárságának tájékoztatása szerint több százezer résztvevő előtt.
Szentséges Atya!
Szívből köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat, és személyesen celebrálja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét!
Szent XXIII. János pápa ideje óta az eucharisztikus kongresszusokat és főként ezek záró szentmiséit Statio Orbisnak nevezzük, vagyis olyan eucharisztikus ünnepnek, amely látható formában is megjeleníti az egyetlen nagy közösség létrejöttét az Úr asztala körül. A mai szentmise nagyon erős szimbólum, amely kifejezi egységünket Krisztus körül, Szent Péter utóda vezetésével, az egész világból ideérkezett püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel és valamennyi hívővel. Az ökumenikus jelenlét kifejezi közös vágyunkat minden megkeresztelt ember egysége iránt. Külön öröm számunkra, hogy itt lehet velünk Őszentsége, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka.
Az a tény, hogy jelen vannak a nem keresztények is, különösképpen a zsidó vallás képviselői, de olyanok is, akiknek más a világnézetük, számunkra az idők élő jelét mutatja, vagyis az Egyház hivatását az emberek között, hogy Krisztus küldötte legyen a nemzetek számára. Ő maga, Jézus Krisztus az élő vizek forrása, aki beteljesíti a zsoltár eszkatologikus ígéretét: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87, 6). Krisztus mibennünk, Krisztus az Eucharisztiában az örök élet és az örök boldogság forrása minden nép számára. A mi tanúságtételünk és igehirdetésünk által szeretne eljutni az emberekhez.
A mi szeretetszolgálatunk által akar eljutni a szegényekhez, betegekhez, üldözöttekhez, a nyelvük, etnikai vagy nemzeti hovatartozásuk miatt terhet hordozókhoz és minden olyan emberhez, akinek az élete a világ szemében nem értelmes és nem értékes, és aki kétségbeesetten keresi útját.
Budapest, Magyarország és Európa szívében a hidak városa. Hivatásunknak érezzük, hogy híd legyünk Kelet és Nyugat között, a különböző kulturális és vallási világok, a nemzetek között. Ezért írtuk alá 15 éve a megbékélés és barátság dokumentumát mi, a magyar és a szlovák püspöki konferencia tagjai, amiből testvériség és kölcsönös együttműködés bontakozott ki.
Sok áldás kísérte azt is, hogy a missziós kereszt bejárta Magyarországot és a környező országokat. Régiónk boldogainak és szentjeinek ereklyéi ráébresztették lelkiismeretünket, hogy ma is megélhetjük az életszentséget, az elmúlt évszázad nagy vértanúinak és hitvallóinak nyomában. A már szentté avatott személyek mellett tisztelettel emlékezünk meg a nagy főpásztorokról, mint például Stefan Wyszyński bíborosról, akinek boldoggá avatása éppen ezekben az órákban történik Varsóban. Nagy szeretettel őrizzük Isten Tiszteletreméltó Szolgája, Mindszenty József bíboros emlékét, aki a Krisztus iránti töretlen hűség példáját nyújtotta Egyházának és népének.
Szentséges Atya!
Fogadja el ajándékként tőlünk mindnyájunktól, akik most itt jelen vagyunk, ennek a missziós keresztnek a másolatát, amely a mi régiónk boldogainak és szentjeinek emlékét őrzi. Kérjük, hogy főcelebránsként mondja el ezt a szentmisét, amelyet láthatóan az egész Egyház nevében és az egész Egyházért mondunk, hogy betölthessük küldetésünket a világban és a világért. Mesterünk és Urunk, a mindig velünk maradó Jézus Krisztus személyében mondja ki az Eucharisztia átváltoztatásának szavait. Köszönjük, Szentatya!
Forrás: MKPK, Magyar Kurír, fotó: MTI; Vatican Media
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |