Ábel püspök: A kereszt jel. Jézus Krisztus üzenetét hordozza, s minket is kötelez. – útszéli kereszt az M3-as autópályán

Ábel püspök: A kereszt jel. Jézus Krisztus üzenetét hordozza, s minket is kötelez. – útszéli kereszt az M3-as autópályán

Szeptember 13-án, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepének előestéjén útszéli keresztet áldott meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök. Az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó szakaszán, a Nyíregyházi Egyházmegye határán görögkatolikus kereszt hirdeti Jézus Krisztus megváltó üzenetét.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. szeptember 14. 02:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 927 napja íródott

Útszéli keresztet állított a Nyíregyházi Egyházmegye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási határával egybeeső egyházmegyei határára, így akik az M3-as autópályán érkeznek az ország keleti régiójába, mívesen megmunkált görögkatolikus kereszt mellett haladnak el a Kálmánházi Pihenőhelynél.

Az ünnepélyes átadóra és szentelésre szeptember 13-án került sor, melyen dr. Papp Tibor főhelynök atya köszöntötte a megjelent vendégeket.

A szentelés szertartását az egyházmegye főpásztora, Szocska A. Ábel megyéspüspök végezte. „Napjainkban nem divatos a kereszt” – kezdte ünnepi beszédét Ábel püspök atya a nemrégiben Ferenc pápától hallott szavakkal. „Manapság egyre kevesebben vannak, akik áldozatot, megpróbáltatást, szenvedést vállalnak a keresztért” – idézte fel a Szentatya szavait, valamint püspökeinek címzett buzdítását, miszerint bátorítaniuk kell híveiket: ne féljenek a kereszttől, vállalják a kereszt viselését, a vele járó nehézségeket.

Ahogyan „őseink a településre vezető utak mentén keresztet állítottak, kifejezvén, hogy azon a településen keresztények élnek, hogy nem szégyellik hitüket, s hogy aki betér, tisztában legyen azzal, kik fogadják azon a helyen, úgy a megyébe lépők számára is üzen ez a kereszt. Azt üzeni, hogy itt görögkatolikus keresztények élnek” – mondta Ábel püspök. A főpásztor hangot adott abbéli örömének, hogy Nyíregyházi Egyházmegye megmutathatta ezt a kereszt jelével itt. Hiszen a kereszt jel, üzenetet hordoz. Pál apostol korinthusiakhoz írt leveléből idézte a tanítást: a kereszt a világ számára a botránkozás jele, számunkra az üdvösség és az öröm jele. Nem Krisztus halálát, hanem értünk vállalt áldozatát és irántunk érzett szeretetét fejezi ki, mellyel nekünk is példát akar adni. Annak a jele, hogy Isten gondját viseli azoknak, akik szeretettel fordulnak hozzá.

„A kereszt nemcsak az oda látogatókat köszönti, hanem azokért is imádkozik, akik onnan távoznak, útra kelnek, s azokért is, akik az autópályán vesztették életüket – tette hozzá a püspök. A kereszt jel. Jézus Krisztus üzenetét hordozza, s minket is kötelez.”

Az ünnepség közös hálaadás volt azért, hogy megvalósulhatott egy régi álom.

Dr. Papp Tibor főhelynök atya az egyházmegye köszönetét tolmácsolta mindazoknak, akik ebben a munkában részt vállaltak:

Óvári Lászlónak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatójának, Bodócs János Megyei forgalomtechnikai és kezelői osztályvezetőnek, Török Katalinnak, Lázárné Papp Annamáriának, a Mobil Petrol Benzinkút vezérigazgatójának, Molnár József ügyvezető igazgatónak, Kosztyu Lászlónak, az üzemanyagtöltő állomás fenntartójának, Papp Péter mérnöknek, aki a terveket készítette, Török József és Tóth József kőfaragóknak, Bíró Péter ikonfestőnek, Monostory Viktória ikonfestőnek, Simon György fényezőnek, Papp Józsefnek és családjának, Kohán Márknak a Klorofill Kertészeti Áruda Kft. vezetőjének, valamint az egyházmegye munkatársainak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

keresztszentelés, M3-as,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert