Pope Francis in Prešov

Ferenc pápa homíliája Eperjesen: Milyen gyakran szeretnénk diadalmas kereszténységet!

Szeptember 14-én, szlovákiai apostoli útjának második napján a Szentatya Eperjesen vezette Aranyszájú Szent János isteni liturgiáját a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén. Beszédében arról a termékenységről beszélt, amelyet csak a kereszt balgaságát követő keresztények tapasztalnak meg. Ferenc pápa személyében elsőként mutatott be római katolikus egyházfő keleti rítusú Szent Liturgiát az országban. A történelmi jelentőségű Szent Liturgián együtt ünnepelt a Szlovák Püspöki Konferencia tagjaival Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrajnai görögkatolikus egyház vezetője is. A Szentatyát Jan Babjak SJ, eperjesi érsek fogadta. A felvidéki magyar görögkatolikus hívekkel és parókusaikkal együtt ünnepelte a Szent Liturgiát Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita, Orosz Atanáz miskolci, valamint Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.

Forrás: Vatican News, Magyar Kurír; fordította: Tőzsér Endre SP, fotó: Michal Svítok/TASR/TK KBS; 2021. szeptember 15. 08:49

„Mi – mondja Szent Pál – a megfeszített Krisztust hirdetjük, […] [aki] Isten ereje és Isten bölcsessége.” De az apostol nem rejti véka alá, hogy

a kereszt az emberi bölcsesség szemében valami egészen mást jelent: „botrány” és „balgaság” (1Kor 1,23–24). A kereszt a halál eszköze volt, mégis belőle fakadt az élet.

Olyasmi volt, amire senki sem akart nézni, mégis Isten szeretetének szépségét tárta fel előttünk. Ezért tiszteli Isten szent népe, és ezért ünnepli a liturgia a mai ünnepen. Szent János evangéliuma kézen fog bennünket, és segít belépnünk ebbe a misztériumba. Az evangélista ugyanis ott állt a kereszt alatt. A már halott, keresztre szegezett Jézust szemléli, és ezt írja: „Aki látta, az tesz tanúságot róla” (Jn 19,35). Szent János látja, és tanúságot tesz.

Először is itt van a látás. De mit látott János a kereszt alatt? Biztosan azt, amit mások is: Jézus, az ártatlan és jó, embertelen körülmények között meghal két gonosztevő között. Egy a sok igazságtalanság, egy a sok véres áldozat közül, melyek nem változtatják meg a történelmet, a sokadik bizonyíték arra, hogy a világ eseményeinek menete nem változik: a jókat félresöprik, a gonoszok győznek és dőzsölnek. A világ szemében a kereszt kudarc. Minket is fenyeget a veszély, hogy megállunk ennél az első, felületes pillantásnál, és

nem fogadjuk el a kereszt logikáját; nem fogadjuk el, hogy Isten úgy ment meg bennünket, hogy hagyja, hogy a világ gonoszsága rászabaduljon.

Nem fogadjuk el – legfeljebb szavakban – a gyenge és megfeszített Istent, és egy erős és győztes Istenről álmodozunk. Ez nagy kísértés. Milyen gyakran szeretnénk győzedelmes kereszténységet, diadalmas kereszténységet, olyat, amelynek jelentősége és fontossága van, amely dicsőséget és tiszteletet kap. De

a kereszténység kereszt nélkül világias és meddő lesz.

Szent János viszont a keresztben Isten művét látta. A megfeszített Krisztusban Isten dicsőségét ismerte fel. Látta, hogy a látszat ellenére Krisztus nem vesztes, hanem olyan Isten, aki önként ajánlja fel magát minden emberért. Miért tette? Megkímélhette volna az életét, távol tarthatta volna magát végtelenül nyomorúságos és durva történelmünktől. Ehelyett bele akart bocsátkozni, el akart merülni benne. Ezért választotta a legnehezebb utat: a keresztet. Mert nem lehet olyan kétségbeesett ember a földön, aki ne tudna vele találkozni, még ott is, a gyötrelemben, a sötétségben, az elhagyatottságban, saját nyomorúságának és botlásainak botrányában. Pont oda, ahol azt gondolnánk, hogy Isten nem lehet jelen, Isten eljött. Hogy megmentse a kétségbeesetteket, meg akarta érinteni a kétségbeesést, hogy sajátjává tegye keserves kétségbeesésünket, így kiáltott fel a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46; Zsolt 22,1). Egy kiáltás, mely megment. Megment, mert Isten az elhagyatottságunkat is magáévá tette. Mi pedig most már, ővele, nem vagyunk többé egyedül, soha többé!

Hogyan tanulhatjuk meg meglátni a dicsőséget a keresztben? Egyes szentek azt tanították, hogy a kereszt olyan, mint egy könyv, amelyet ahhoz, hogy megismerjük, ki kell nyitnunk és el kell olvasnunk. Nem elég megvenni egy könyvet, belelapozni és kitenni mutatóba a polcunkra. Ugyanez vonatkozik a keresztre is: templomaink minden sarkában ott van festve vagy faragva.

Mindenütt feszületek vannak: a nyakunkban, a házban, az autóban, a zsebünkben. De mit sem ér, ha nem állunk meg, hogy ránézzünk a Megfeszítettre, és nem nyitjuk meg előtte a szívünket, ha nem ámulunk el az értünk vállalt sebek láttán, ha a szívünket nem tölti el meghatottság, és nem sírunk az irántunk érzett szeretettől megsebzett Isten előtt.

Ha ezt nem tesszük, a kereszt olvasatlan könyv marad, amelynek címét és szerzőjét jól ismerjük, de amely nem gyakorol hatást az életünkre. Ne fokozzuk le a keresztet kegytárggyá, még kevésbé politikai szimbólummá, vallási és társadalmi jelentésű jelképpé!

A Megfeszített szemlélése után következik a második lépés: a tanúságtétel. Ha tekintetünket Jézusra emeljük, arca tükröződni kezd a miénken: vonásai a miénkké válnak, Krisztus szeretete meghódít és átalakít bennünket. A vértanúkra gondolok, akik ebben a nemzetben tanúságot tettek Krisztus szeretetéről igen nehéz időkben, amikor minden azt tanácsolta, hogy hallgassanak, fedezékbe vonuljanak, ne vallják meg hitüket. De nem voltak képesek, nem voltak képesek arra, hogy ne tegyenek tanúságot. Hány nagylelkű ember szenvedett és halt meg itt, Szlovákiában Jézus neve miatt! Ezt a tanúságtételt az Az iránti szeretet tette lehetővé, akit régóta szemléltek. Olyannyira, hogy hasonlóvá váltak hozzá, még a halálban is.

De gondolok napjainkra is, amikor nincs hiány a lehetőségekből a tanúságtételre. Itt, hála Istennek, nincsenek keresztényüldözők, mint a világ sok más részén. De a tanúságtételt beárnyékolhatja a világiasság és a középszerűség.

A kereszt viszont egyértelmű tanúságtételt követel. Mert a kereszt nem egy felemelt zászló, hanem egy új életmód tiszta forrása.

Milyen életmódé? Az evangélium, a boldogságok életmódjáé. Az a tanú, akinek a kereszt a szívében van, és nem csak a nyakában, senkit sem tekint ellenségnek, hanem mindenkit testvérnek, akiért Jézus az életét adta. A kereszt tanúja nem emlékszik a múltban elszenvedett sérelmekre, és nem panaszkodik a jelenre. A kereszt tanúja nem alkalmazza a megtévesztés és a világi hatalom eljárásmódjait: nem önmagát és övéit akarja érvényesíteni, hanem életét adja másokért. Nem keresi a saját előnyeit, hogy aztán jámbornak tűnjön: ez a kétszínűség vallása lenne, nem pedig a megfeszített Istenről való tanúskodás.

A kereszt tanúja egyetlen stratégiát követ, a Mesterét: az alázatos szeretetét. Nem vár diadalokat itt lent,

mert tudja, hogy Krisztus szeretete termékeny a mindennapokban, és mindent megújít belülről, mint földbe hullott mag, mely elpusztul és gyümölcsöt terem.

Kedves testvéreim, tanúkat láttatok. Ápoljátok azoknak az emlékét, akik tápláltak és neveltek benneteket a hitben! Alázatos, egyszerű emberek, akik életüket adták, a végsőkig szerettek. Ők a mi hőseink, a mindennapok hősei, az ő életük változtatja meg a történelmet. A tanúk újabb tanúkat szülnek, mert életadók.

Így terjed a hit: nem a világ erejével, hanem a kereszt bölcsességével; nem struktúrákkal, hanem tanúságtétellel.

És ma az Úr a kereszt vibráló csendjéből mindannyiunkat kérdez, téged is, téged is, téged is [rájuk mutat], engem is kérdez: „Akarsz-e a tanúm lenni?”

A Golgotán Jánossal együtt ott volt az Istenanya is. Senki sem látta annyira nyitva a kereszt könyvét, és senki sem tett róla tanúságot oly alázatos szeretettel, mint ő. Az ő közbenjárására kérjük a kegyelmet, hogy szívünk tekintetét a Megfeszített felé fordítsuk! Akkor hitünk képes lesz teljességben kivirágozni, akkor tanúságtételünk gyümölcsei beérnek.

Ferenc pápa személyében elsőként mutatott be római katolikus egyházfő keleti rítusú Szent Liturgiát az országban. A történelmi jelentőségű Szent Liturgián együtt ünnepelt a Szlovák Püspöki Konferencia tagjaival Szvjatoszlav Sevcsuk nagyérsek, az ukrajnai görögkatolikus egyház vezetője is. A Szentatyát Jan Babjak SJ, eperjesi érsek fogadta. A felvidéki magyar görögkatolikus hívekkel és parókusaikkal együtt ünnepelte a Szent Liturgiát Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita, Orosz Atanáz miskolci, valamint Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.

Forrás: Vatican News, Magyar Kurír; fordította: Tőzsér Endre SP, fotó: Michal Svítok/TASR/TK KBS;

Nyíregyházi Egyházmegye

Eperjes, Ferenc pápa, Szent Kereszt felmagasztalása, ünnep, pápalátogatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert