A Nyíregyházi Egyházmegyéből huszonkét 14 és 21 év közötti ministráns vett részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Kísérőik, Mosolygó Tamás atya és Grunda Dávid atya voltak. A fiatalok rövid üzenetekben fogalmazták meg, mi mindent adott és jelentett számukra a világeseményen való részvétel.
A ministránsok pénteken csatlakoztak a Forráspont imaestre és az Ákos koncertre érkező többi egyházmegyés fiatalhoz. Másnap a Margitszigeten, a Kossuth téren végzett szentmisén és a fáklyás körmeneten is részt vettek. A vasárnapi pápai szentmise csúcspontja volt háromnapos lelki utazásuknak. Így fogalmaztak minderről:
„Az, ahogyan egy hangon és egy szívvel, több százan dicsőítettük a Mindenhatót, hatalmas lelki élmény volt, amely megerősített a hitemben.” (Ádám, 20)
„Azt viszem tovább innen magammal a hétköznapokba, hogy ha az ember Istenbe fektetett hite igaz és teljesen megbízik benne, akkor nincs akadály számára.”
„Nekem a legmeghatározóbb pillanat az a fáklyás körmeneten volt, mikor belegondoltam abba, hogy több százezer ember jött el üdvözölni Jézus Krisztust, és ez a sok ember, még ha nem is azonos nemzetiségűek, mintha egyként vettek volna részt az estén és az egész eseménysorozaton.” (Deák Máté, 16)
„Jól éreztem magam: feltöltődtem lelkileg, lemerültem testileg.” (Timi, 14)
„Nagyon örülök neki, hogy már a buszon több új emberrel is megismerkedhettem. Megfogott pár ember kisugárzása, gondolatai, épp ezért is sajnáltam, hogy csak a péntek estét tölthettem az ifis csapattal. Hatalmas lelki feltöltődést hoztam magammal haza. A legmeghatóbb pillanat pedig számomra az volt, hogy olyan emberektől is kaptam lelki támogatást vagy csak pár kedves szót, akik még csak nem is ismertek. A kedvenc dalom felcsendülésekor mindig eszembe jut, hogy az a titokzatos valaki sosem engedi el a kezem.” (Iváncsik Eszter, 16)
„A legmeghatározóbb élmény nekem a pápai szentmise, mert úgy érzem, hogy ott erősödött meg a hitem.” (Marci, 14)
„Számomra a legmeghatározóbb pillanat, a Statio Orbis szentmise volt. A himnuszok alatt éreztem át igazán, hogy az a sok ember több mint egy tömeg. Egy egységet alkottunk, melyet a közös hitünk tartott össze.” (Véghseő Tamás, 16)
„A NEK hétvégéje olyan élmény volt számomra, amiben megtapasztaltam, hogy rengeteg fiatal büszke még arra, hogy keresztény. A keresztény fiatal is bulizhat és lehet laza a maga módján.” (István, 18)
„Igaz én egy nappal később csatlakoztam a csapathoz, de már az első benyomás is szuper volt. Mindenki nagyon kedves volt és befogadó. Hogy mit viszek magammal? Elég sok mindent! Rengeteg nevetést, beszélgetést, és úgy érzem, igen is menő katolikusnak lenni, bárki bármit mond. A legmeghatározóbb élményem a pápai mise volt. Maga a hangulat, az énekek, ahogy sütött a nap: minden megható és egyben örömmel teli volt. Jó kis csapat állt össze!” (Panna, 15)
„Nagyon jó élmény volt látni a pápát, és részt venni a pápai misén egy többszázezres tömeggel, miközben egy többezres kórussal énekeltünk.” (Eszter, 14)
„Óriási élmény volt látni a gyertyás felvonuláson, amikor az egyébként is elképesztő számú ministráns mögé beállt a felvonulásba az a temérdek ember, akik sorfalat álltak nekünk a város utcáin.”
„Amikor egy hatéves forma kisfiú gyertyája túl hamar leégett, és csak egy hangos sóhajtás közepette tudtára adta ezt a mellette sétáló barátjának, erre egy számára vadidegen atya a zsebéből előhúzott egy használatlan gyertyát és átadta neki. Egy kis dolog volt, de a kisfiú arcán óriási volt az öröm.” (Balázs, 20)
„Nekem a legmeghatározóbb élmény a több ezer katolikus fiatallal való találkozás volt.” (Levente, 17)
„A legmeghatározóbb emlék, amit magammal hoztam, az a ministráns csapatunk közösségélménye. A legmeghatóbb élmény pedig az esti felvonuláshoz kapcsolódik –ahogyan az emberek várták a körmenetet: a közlekedési zajtól mentes Andrássy úton több ablakban is égtek a mécsesek. Az út szélén állva várták az emberek előre készített gyertyákkal, mécsesekkel azt, hogy elhaladjon előttük a Krisztust kísérő hívek felvonuló tömege.” (Mosolygó Tamás atya)
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: Véghseő Tamás, Nagy István Dávid, Deák Máté, MosolygóTamás, Grunda Dávid
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |