A Titkos vacsora hagyományos ábrázolásai a görögkatolikus egyházban - előadás Rókahegyen

A Titkos vacsora hagyományos ábrázolásai a görögkatolikus egyházban - előadás Rókahegyen

Dr. Jankáné prof. dr. Puskás Bernadett tisztelendő asszony előadását hallhatták a Rókahegyi Görög Esték sorozatában azok, akik ellátogattak a Rókahegyi templomba 2021. október 5-én. Az előadó rendkívüli alapossága és hitének mély gyökere tükröződött előadásban. A téma a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódott A Titkos vacsora hagyományos ábrázolásai a görögkatolikus egyházban címmel.

Szöveg és fotó: Bodnár Orsolya2021. október 6. 22:10

Dr. Ivancsó István atya köszöntötte a hallgatóközönséget és megnyitotta az estét. Az előadásból megtudtuk, hogy az eucharisztikus eseményt hagyományosan többféle módon ábrázolták, míg kialakult az a rend, hogy az asztalfőn ül Krisztust és mellette két oldalon a tizenkét apostol, az asztalon a kenyér és a bor van. Három fő központi téma köré rajzolódott az előadás: 1. az Utolsó vacsora Nagycsütörtöki ábrázolása, 2. az ikon helye a templomban, 3. kapcsolódó témák.

A 13. századtól egészen a 21. századig bezáródóan kaptunk áttekintést: az ikonok, a mozaiktechnika és freskók világából (mint a ravennai és velencei Szent Márk-székesegyház, a Pomposa Apátság 14. századi freskója, 17. századi krakkói ikon). Megismerkedhettünk Puskás László görögkatolikus pap, képzőművész (az előadó édesapja) görögkatolikus templomok hajóiban, szentélyeiben és mennyezetén található munkáival (Garanda, Sátoraljaújhely, Mogyoróska, és Hajdúdorog a teljesség igénye nélkül).

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt a következő Rókahegyi Görög Esték előadássorozatra 2021. november 2-án kedden 17 órától, melynek meghívott előadója dr. Horváth Tamás atya lesz.

Szöveg és fotó: Bodnár Orsolya

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, Ivancsó István
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert