Nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom – átadták a Karitász önkénteseinek országos elismerését

Nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom – átadták a Karitász önkénteseinek országos elismerését

A Katolikus Karitász már tíz éve ismeri el a Caritas Hungarica díjjal azon önkéntesek munkáját, akik hosszú évek óta áldozatosan szolgálják rászoruló, magányos, beteg embertársainkat. Idén 47 önkéntes részesült az elismerésben, amelyet október 9-én, szombaton adott át Spányi Antal püspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek Templomában Budapesten. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász máriapócsi csoportjának vezetőjét, Lőrincz Pétert szintén kitüntették.

Forrás: Katolikus Karitász, fotó: Thaler Tamás/Magyar Kurír; Trella Tibor2021. október 12. 00:58

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1095 napja íródott

A hálaadó szentmisén koncelebrált 10 plébános, akik díjazottjaikkal vettek részt a közös ünnepen. Spányi Antal szentbeszédében a tanúságtételre és Máriára mint példaképre hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az önkéntesek napi küzdelmeit a Karitász elnökeként is jól ismerő püspök, végül kiemelte: „Krisztust kell vinni az emberekhez. Nem a magam szeretetét, nem a magam bölcsességét, nem a magam jóságát, hanem Krisztust kell adnom. Csak akkor adhatom, ha valóban Krisztus él bennem. Hogyha nem én vagyok a fontos, én csak közvetítő vagyok, csak eszköz vagyok az Isten kezében. A második dolog ez: Krisztus eszközeként, Krisztus szeretetét viszem az emberekhez. S a harmadik - nem könnyebb -, hogy abban az emberben, akihez megyek, akivel találkozom, abban fölfedezzem Krisztust.

A szentmisét követően adták át az elismeréseket.

A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat, amelynek célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás. Az elismerést azok az önkéntesek kapják, akik a Katolikus Karitász tevékenysége során a legtöbbet tettek karitatív tevékenységben a rászorultakért: mint például az idősek, betegek, fogyatékkal élők és a társadalom peremére sodródott családok támogatása.

 Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatóhelyettese így köszöntötte a díjazottakat: az elismerést kiérdemlő önkéntesek a Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik embertársaikat. „Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket. Betegeket, magányos időseket látogatnak és sok időt szánnak a családok látogatására, szociális helyzetük felmérésére, hogy a legjobb helyre jusson a segítség. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt. Gratulálunk áldozatos, kiemelkedő és példaértékű tevékenységükhöz!”

Az önkéntesek nevében Dr. Horváth Sándor, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász önkéntese beszélt, kiemelve, hogy a Karitász munka mentes az előítéletektől, s igyekszik krízis helyzetben (délszláv háború, horvátországi földrengés) azonnali segítséget nyújtani.

 

A DÍJAZOTTAK EGYHÁZMEGYÉNKÉNT:

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Pappné Fekete Mónika
Reviczky Éva
Szmolinka Zoltán Ignáczné

Egri Főegyházmegye

Bódis Alajosné
Magyar Lászlóné
Thurzóné Mustos Ildikó
Zsidó Zoltánné

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye

Csaba Jánosné
Molnárné Bécsi Margit
Rendek Józsefné
Varga Sándorné

Győri Egyházmegye

Kutrovits Erzsébet
Muzslai Jánosné

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye

Brévai Ferencné
Engert Józsefné
Petrezselyemné Forgács Magdolna

Kaposvári Egyházmegye

Dr. Bemné Schneider Mária
Jánosa Tiborné
Maronics Mária

Miskolci Egyházmegye 

Tóthné Kukola Mária

Nyíregyházi Egyházmegye

Lőrincz Péter

Pannonhalmi Főapátság

Farkas Ildikó
Nyáriné Gábriel Mónika
Szolnoki Gyula

Pécs Egyházmegyei

Fehér Józsefné
Gulyás Ildikó
Pintér Györgyné

Szeged–Csanádi Egyházmegye

Dr. Badóné Dr. Vekerdy Márta Irén
Daka Józsefné
Kissné Tapodi Terézia
Ratár Tiborné

Székesfehérvári Egyházmegye

Busicsné Pap Anna
Matuz Károlyné
Szarka Istvánné
Tarpataki Katalin

Szombathelyi Egyházmegye

Dr. Horváth Sándor
Skrapits András  és Skrapits Andrásné
Udvardi Zsuzsanna

Váci Egyházmegye

Decsi Péterné
Lazsán Mihályné
Perjési Gáborné
dr. Pipicz Imre

Veszprémi Főegyházmegye

Horváthné Dr. Kovács Zsuzsanna
Kisné Lovasi Mária
Lovró Krisztina

Forrás: Katolikus Karitász, fotó: Thaler Tamás/Magyar Kurír; Trella Tibor

Nyíregyházi Egyházmegye

Karitász, Lőrincz Péter
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert