Szavazz te is a neked tetsző közösségi kezdeményezésre!

Szavazz te is a neked tetsző közösségi kezdeményezésre!

Az Önkéntes Központ Alapítvány 2009-ben hívta életre az Önkéntességért Díjat. A díjak odaítélésének az volt az alapvető célja, hogy sokak számára vonzóvá tegye az önkéntes tevékenységet, a nyertesek bemutatásával pedig az önkéntesség társadalmi megítélését kedvező irányba mozdítsa el. Az Év közösségi Kezdeményezése Díjra idén a görögkatolikus papnövendékek és segítőik által szervezett Szent Damján Tábor és Kör is nevezett.

Nyíregyházi Egyházmegye2021. október 11. 22:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 898 napja íródott

Az idei év az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021. (ÖMÉ), mely során országszerte nagyon sok új önkéntes program valósul meg, többek között olyanok is, amelyek egy-egy kisebb-nagyobb közösség kezdeményezésére kelnek életre.

A pályázókat, köztük a görögkatolikus Szent Damján Tábor és Kört ITT ismerheti meg, és ITT szavazhat.

Nyíregyházi Egyházmegye

Szent Damján-tábor




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert