Diakónussá szentelték Figeczki Gábort

Diakónussá szentelték Figeczki Gábort

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök Figeczki Gábor, tanulmányvégzett papnövendéket Mikóházán szentelte diakónussá 2021. október 9-én.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Sajtos László2021. október 12.

A mikóházi parókia két éve ünnepelte a templom felépítésének 250. évfordulóját. 2021. október 9-én pedig újabb jeles esemény tanúja lett a templom: emberemlékezet óta most először szenteltek itt diakónust.

Egyházunkban az ifjabb Jakab apostol ünnepére előírt, aznapi evangéliumi szakasz (Mt 9,36-10,8) nagyon is találó a mikóházi egyházközség jelenlegi helyzetére: Bodolóczki Emil atya nyugdíjba vonulásával, évtizedek után most először nincs helyben lakó parókusa. A napi evangélium szerint Jézusnak megesett a szíve a tömegen, „mert olyan volt, mint pásztor nélkül a juhok”.

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz.”- idézte az evangéliumi szakaszt Atanáz püspök a diakónusszentelésen mondott homíliában. Az evangélium folytatásában olvassuk, hogy az apostolok a nehéz helyzet „megoldására” kiválasztanak hét jó hírben álló, Szentlélektől vezetett férfit, és kezük rátételével fölszentelik őket diakónusokká. „Ilyen megoldást sugall a gondviselő Isten számunkra is, amelytől egyházunk gyarapodását remélem ” – tette hozzá a püspök.

A tanulmányvégzett papnövendék előtt álló diakónusi szolgálatra Gábor arkangyal szavait adta biztatásul a főpásztor: „Én Gábor vagyok, s az Úr színe előtt állok” (Lk 1,19), mondja az angyal, mikor Zakariás számára viszi az örömhírt Keresztelő János születéséről. Majd a krisztusi szolgálat hűséges elsajátítására buzdította a püspök a szentelendőt és kérte a hívek imádságát is, hogy az apostoli üzenet utolsó szava: „Legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok” (1 Kor 11,1), maradéktalanul valósuljon meg benne és családjában.

A mikóházi közösséggel együtt ünnepeltek a Gábor testvér szülőfalujából, Sajópálfaláról érkezett hívek, a hegyközi vendégek, egyházmegyénk kispapjai és a tanulmányai során fontos szerepet betöltő papok, szemináriumi elöljárók.

Atanáz püspök Figeczki Gábort a Mikóházi Görögkatolikus Parókia diakónusává és hitoktatójává nevezte ki. A Gábor név jelentése: Isten embere, Isten ereje. Kérjük a Máriapócson és Sajópálfalán is könnyező Istenszülő közbejárását, hogy a most fölszentelt diakónus szolgálatában betölthesse nevének jelentését!

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Sajtos László

Nyíregyházi Egyházmegye

diakónus, szentelés, Orosz Atanáz, Figeczki Gábor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert