Szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson

Szeretetszolgálatok zarándoklata Máriapócson

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálathoz tartozó intézmények számára szerveztek zarándoklatot október 9-én Máriapócsra. Az imádságos együttléten mintegy 750-en vettek részt.

Szöveg: Gánicz László/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont2021. október 15. 16:10

A Hajdúdorogi Főegyházmegye, a Miskolci és a Nyíregyházi Egyházmegye intézményeinek parókusai, vezetői, munkatársai és ellátottai közösen vettek részt a máriapócsi lelki feltöltődésen. A szolgálataban résztvevők nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek minden alkalommal ide, hogy a Szűzanya oltalma alatt imádkozhassanak és kérjék támogatását a napi teendőkre, életükre.

A nap Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatójának köszöntőjével kezdődött, majd Kapin István, debreceni parókus atya és Egri Tibor nyírvasvári parókus segítette a lelki feltöltődést.

A résztvevők nagy számára való tekintettel két helyszínen: a Kegytemplomban és az Emmánuel ház emeleti nagy termében tartották meg az előadásokat. A szép időjárásnak köszönhetően a Kegytemplom belső tábori oltáránál, Szent Liturgiával zárult a nap. A szertartást követően a Szeretetszolgálat finom ebéddel vendégelte meg a résztvevőket.

Szöveg: Gánicz László/Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont

Nyíregyházi Egyházmegye

szeretetszolgálat, szociális, Máriapócs, zarándoklat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert