Nyitottan egymásra és a világra – tanodás és missziós gyermekek találkoztak

Nyitottan egymásra és a világra – tanodás és missziós gyermekek találkoztak

Nyitott tanoda foglalkozásra hívták a huszártelepi Magvető Tanoda gyermekei a belvárosi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola missziós gyermekeit.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. október 20. 18:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1086 napja íródott

A Magvető Tanoda diákjai egy mérleghintán ülve pogácsáznak a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola missziós gyermekeivel. A Szent Miklós iskola „hamuban sült” pogácsáját és teáját a magvetős gyermekek kínálják körbe. Nyitott tanoda napjukra hívták a belvárosi intézmény gyermekmissziósait.

A program megszervezésével a tanodák kötelezően előírt elemét valósították meg a Szentháromság-házban vagy másik nevén Befogadás házában, valamint a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában: „meg kell mutatnunk életünket, nyitni kell segítőink felé” – mondta Szabó Bernát Sándorné szakmai vezető. Egy képes prezentációval pillanthattak be a meghívottak a tanoda éves munkájába. De emellett a szakmai vezető, érzékenyítés céljából is hívta a missziós gyermekeket.   

„A szentmiklósos gyermekek rendszeresen gyűjtenek nekünk játékokat, könyveket, ruhaadományokat, s mi ezt szívesen el is fogadjuk. Tudnia kell adni annak, akinek bőséggel van, és nem szégyen elfogadni sem.” – ezért is szeretnék a pedagógusok a misszióba bevonni a tanodás gyermekeket. „Az itteni gyermekek is tudják felismerni, hogy van mindig tőlünk rászorulóbb is. Ők is tudnak adni, ha mást nem, az imádságukat, az odafigyelést, egy ölelést. Mindenki gazdagíthatja a másikat” – magyarázta Szabó Bernát Sándorné.

A kölcsönös bemutatkozásokat megelőzte egy ismerkedés, majd közösen végzett imádság, utána pedig sorversenyek és közös vacsora következett a hodászi Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon konyhájának köszönhetően.

Egyúttal értékelték a Magvető Tanoda közelmúltban elért sikerét, hiszen az országos felhívásra válaszolva a zsűri szerint az általuk készített videóban ők tudták a legszebben feldolgozni és előadni a nemzetközi cigány himnuszt, valamint a Belügyminisztérium által meghirdetett rajzpályázat díjazottját is méltatták.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szocska A. Ábel püspök atya, aki háláját fejezte ki, hogy ezen gyermekek körül helytállnak a felnőttek, pedagógusok. Jézus szavai is erre ösztönöznek:

„Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek."  Mt25, 40

Jelen voltak az intézmények vezetői, lelki igazgatói, valamint Hajdu Zsolt szakértő, a tanodák regionális vezetője és a gyermekeket oktató-nevelő pedagógusok is.

Nem ez az első alkalom, hogy a Szent Gyermekség Művébe bekapcsolódó gyermekmissziósok ellátogatnak ide, a Huszártelepre. Matavovszky Éva missziós animátor a találkozás legnagyobb adományának azt tartotta, hogy ezek a gyermekek közösen játszanak, imádkoznak és étkezhetnek: együtt lehetnek.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, oktatás, misszió
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert