Magyarok kenyere – lisztadományt kapott a Nyíregyházi Egyházmegye

Magyarok kenyere – lisztadományt kapott a Nyíregyházi Egyházmegye

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága sok ezer kilogramm, termelők által felajánlott lisztet adományozott megyeszerte. Az ünnepélyes átadáson adományozottként jelen volt a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász vezetője és a Timári Görögkatolikus Egyházközség szolgálattevője is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. október 23. 02:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 906 napja íródott

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tizenegy évvel ezelőtt indította el a Magyarok Kenyere Programot, melyben az utóbbi években a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete főszervezőként vesz részt.

A Magyarok Kenyere, 15 millió búzaszem programot Rácz Imre, a NAK megyei elnöke mutatta be október 21-én Apagyon, ahol adományozó ünnepséget rendeztek: tavasszal egy búzamezőn kezdődik, ahol az idei termésre kérik az áldást, majd ősszel, aratáskor folytatódik, amikor összeöntő ünnepséget rendeznek. Ez idén Ópusztaszeren zajlott. Utolsó állomásként pedig adományozó ünnepséget tartanak, amikor a felajánlott lisztet a rászorulóknak átadják.

2021-ben több, mint száz gazda összesen mintegy 21 tonnát tett a közösbe, ebből különféle szervezetkehez, intézményekhez jut igény szerint liszt, sőt Kárpátaljára is visznek majd.

Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSz elnöke, valamint Baracsi Endre, a megyei közgyűlés alelnöke is. Ők hárman adták át a lisztet – itt még csupán jelképesen, egy adományozó levéllel.

A megye példamutató adományozó gazdáinak szintén ezen az ünnepségen köszönték meg felajánlásaikat.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz, valamint a Timári Görögkatolikus Parókiához is került lisztadományból, melyet a Karitász részéről dr. Oláh Tamás megyei karitászvezető, és a timáriak nevében Revák István görögkatolikus lelkipásztor vett át.

Az egyházmegyei karitászhoz érkező 1000 kg lisztnek egy része Beregdarócra kerül majd, Timáron a rászoruló családok és a csigakészítő kör számára adja tovább az egyházközség karitászcsoportja.

Revák István timári szolgálattevő atya honlapunknak elmondta, hogy a timári közösség egyúttal adományozó is. 2017-től minden évben megszervezik a Tisza menti településen a kézi, nosztalgia aratás alkalmát, mely lehetőséget teremt a generációk találkozására. Az itt learatott búzát ajánlják fel a magyarok kenyerébe.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

adomány, Karitász, liszt, magyarok kenyere
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert