A nyíregyházi Szent Miklós-székesegyház körül hónapok óta állványzat áll, ám a külső héjazati felújítással párhuzamosan a templombelső is megújul. Az alapozó szakasz után immár a falfestés következik. A kétszintes belső állvány alatt még tartanak szertartásokat, s az imádságos légkörben a mennyezet falfestései lassan formát öltenek. A templomfestés folyamatáról, az alkalmazott technikáról, a tervekről a művésszel, Seres Tamás festő-restaurátorral beszélgettünk.
Seres Tamás festő-restaurátor művész munkája nem ismeretlen a Szent Miklós-székesegyházban: a monumentális képfal ikonjait is ő festette az elmúlt évtizedben több éven keresztül. Az akkori és a most elindult munka különös találkozás felé halad az életművön belül.
Három hete „költözött” át műhelye közvetlenül a templom mennyezete alá, ahol már elkezdődtek a pórbafestések. Beszélgetésünk során a művész teljes képet ad arról, hol tart most a folyamat, milyen technikával és anyagokkal dolgozik.
Mivel a festés során a hagyományos freskófestéshez képest egy száraz felületre fölvitt szilikát festékkel festi a képeket, speciális fogadófelületet készítettek elő: egy ásványi vakolatot vittek föl legelőször a falakra. Erre a tojáshéj-fehér alapra kerülnek a vázlatok kontúrjai szénnel.
Majd a színek következnek a nagyobb felületektől a részletekig haladva. A bizánci hagyományban megszokott módon a figurális ábrázolások háttere a kék lesz. Seres Tamás az elkészített tervek alapján a figurális ábrázolásról is beszél: a központi négyezeti tér fölötti boltozatban a mennybemenetel, az oldalsó karzatok fölött az úrszínváltozás, a vízkereszt és az Istenszülő mennybemenetelének ikonográfiája jelenik majd meg, de magyar szentek és modernkori vértanúk-szentek is helyet kapnak a boltívekben, lejjebb pedig a dodekaorton 12 legnagyobb ünnepe mellett Krisztus életének további jelenetei is formát öltenek idővel a templom falain.
A gazdag képi és színvilág nagy változást hoz majd a székesegyház korábbi állapotához képest, s ehhez a színes üvegablakok is hozzáteszik a magukét.
A szilikát festék nagyon tartós – a technika és anyagok megválasztásáról és használatáról, a részecskék fizikai-kémiai működéséről részletesen beszámolt a festő.
A székesegyház festésén az elkövetkező hetektől 6-7 ember dolgozik majd folyamatosan. Egyelőre Vajda Mihály diakónussal ketten végzik a munkát, s kezdenek minden napot imádsággal.
„Nagy kihívás ez számomra, természetesen megtiszteltetés is, és emellett nagy teher is: nagyon nagy a felület, és a feladat. De úgy fogom fel, hogy ez egyfajta szolgálat. Az az érzés kerít hatalmába, hogy ez egyfajta el-, visszavonultság, egy „belső szerzetesség”. Nem tudok mást tenni, akár egy imát felajánlani. A saját határaimat feszegetem én és ez a munka is. Ráadásul a falfestésnél sokszor improvizálni kell, különösen a boltívekben. Itt valóban a helyszínen születik meg az alkotás, s ez folyamatos „dasein”-t, ottlétet kíván” – fogalmazott a művész.
A beszélgetést teljes terjedelmében meghallgathatja podcast csatornánkon.
Szöveg, fotó és hangzóanyag: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |