Idén is megrendezték a papnvöendékek házi szónokversenyét.
A nemes vetélkedés témája most kivételesen nem egy evangéliumi, hanem egy apostoli szakasz volt.
„Ezért már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai. Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma.” (Ef 2,19-21)
A versenyen nyolc papnövendék vett részt: Marczi András, László M. Feczák, Richárd Zsolt Magyar, Dávid Levcsenkó, Sanyi Mosztockij, Gergő Kiss, Belme Benjamin, Róbert Jertyity. Mindenki törekedett arra, hogy a saját stílusában, nyelvezetében adja át a szakasz üzenetét a jelenlévők számára.
A szónokverseny zsűrielnöke Verdes Miklós atya volt. Munkáját segítette a három zsűri: Riczuné Vadász Csilla, Nagy-Nemes Brigitta és Németh István atya.
Hosszú megbeszélések után a zsűri meghozta döntését, melynek alapján a 2021. évi szónokverseny első helyezettje Levcsenkó Dávid, második illetve harmadik helyezettje Jertyity Róbert és Marczi András lett.
Forrás és fotó: Görögkatolikus Papnevelő Intézet
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |