Megszépült a Korányi kollégiumának egy része

Megszépült a Korányi kollégiumának egy része

A nagykállói görögkatolikus gimnázium külső megújulása után több ütemben zajlanak belső felújítási munkálatok is. Ennek köszönhetően 2021 őszére a kollégium egy része új, modern belsőt kapott.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. november 23. 22:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1052 napja íródott

A nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium negyedik éve tartozik az egyházmegye oktatási intézményeinek nagycsaládjába. Azóta több ütemben folyamatosan újítják, szépítik a nagy alapterületű épületkomplexumot. Május végén befejeződött egy pályázati forrásból megvalósuló energetikai beruházás, és ez után, egy hónappal később újabb munkálatok indultak.

A Nyíregyházi Egyházmegye önerőből újíttatta föl a kollégium belső színtereit: első ütemben a harmadik emeleti lakrészeket. További általános iskolai tantermeket is kialakítottak. A munkának köszönhetően a 2021/22-es tanévet ebben a kollégiumi szárnyban komfortos, modern és otthonos közegben kezdhették meg a tanulók.

Képriportunk ízelítőt kíván adni a miliőről, melyben a diákok nap mint nap tanulhatnak és élhetik közösségi-kollégista mindennapjaikat.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kollégium, Korányi, Nagykálló, oktatás, beruházás, felújítás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert