Új helyszínen a Mária Gyermekei Tanoda – épületmegáldás Máriapócson

 Új helyszínen a Mária Gyermekei Tanoda – épületmegáldás Máriapócson

Októbertől új helyszínen folytatják működésüket a máriapócsi Mária Gyermekei Tanoda vezetői, munkatársai és tanodásai. Az épületet november 22-én áldotta meg Szocska A. Ábel megyéspüspök.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. november 23. 23:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1053 napja íródott

A szertartás során a főpásztor személyes emlékeit idézte egy külföldi szerzetesközösségnél tett, évekkel korábbi látogatásáról. Az ott tapasztalt szerény és szegényes körülmények ellenére a közösség tagjai nem a dolgok hiányára panaszkodtak, hanem őszinte örömmel adtak hálát a meglévőkért: „bármenyire is szegények vagyunk, még mindig több mindenünk van, mint annak idején a kisded Jézus Krisztusnak volt” – elevenítette fel a szerzetesek szavait.

Az élményt amiatt mesélte el a gyermekek számára, hiszen a tanoda a korábbi helyszínhez képest egy régebbi épületbe került. „Ez a tanodaépület talán nem Máriapócs legszebb épülete, de számunkra a legfontosabb. Itt, a tanodában a mindennapi teendők mellett arra tanítunk titeket, ha az Úr Jézus Krisztus ott van velünk, akkor mindegy, mi vesz körül minket”.

Erre jöttek rá a szerzetesek is annak idején, hiszen a nélkülözés ellenére tudták azt, hogy Jézus szereti őket. „Jó lenne megtanulni azt a Jézus iránti szeretetet, mely minden – sokszor a legnehezebb – körülmények között is tud vigasztalni” – zárta gondolatait Ábel püspök atya.

Orosz Rita, a Mária Gyermekei Tanoda szakmai vezetője szerint a gyermekek hamar belakták az új tanodaépületet, saját bevallásuk szerint ez nem annyira „intézményes”, sokkal inkább „otthonos” helye lett a tanodának. Annál is inkább otthon érezheti itt magát a 24 beiratkozott tanuló, hiszen itt a nagy konyhának köszönhetően elindultak a közös főzések.

A konyhai tevékenységek mellett kézművesedés, meseolvasás, vetítés vagy épp a kántálás is része a színes palettának, melyet a délutánok vagy iskolai szünetek során a gyermekeknek kínál a Mária Gyermekei Tanoda. Mégis egyik legfontosabb aktivitásnak tekintik az itt dolgozók, hogy a foglalkozások során támogassák a gyermekek iskolai előmenetelét, segítsenek a házi feladatokban, a tanulásban vagy épp tanulási módszerek elsajátításában.

Az ünnepség végén két leköszönő kollégát búcsúztatott Orosz Rita szakmai vezető, majd Ábel püspök atya meggyújtotta az adventi koszorú második gyertyáját.

A szertartáson együtt imádkozott főpásztorával Mosolygó Tamás atya, a tanoda lelki vezetője. A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel az egyházmegye szociális irodájának és a NYETISZ-nek a vezetői, a papnövendékek, valamint a cigánypasztorációs munkatársak.

A főpásztor a Szentatya által megáldott vatikáni rózsafüzérekkel ajándékozta meg a jelenévőket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, szociális, Máriapócs, szentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert