Ábel püspök: Aki Jézus jelenlétében él, számíthat csodára

Ábel püspök: Aki Jézus jelenlétében él, számíthat csodára

Felújított keresztet és új hittantermet áldott meg Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök Nyíregyháza-Nyírszőlősön november 28-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. november 30. 01:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 850 napja íródott

Ötvenöt lépcső vezet fel a Nyíregyháza-Nyírszőlősön található Istenszülő születése görögkatolikus templomba. 1890-ben építették ezt a kis alapterületű, település fölé magasodó templomot, azóta hívja újra és újra az Úr magához azokat, akik meghallják szavát: „Jöjj fel hozzám a hegyre” Kiv34,1

Az itt élő hívek és itt szolgáló parókus, dr. Véghseő Tamás atya hűséggel jár fel ide nap mint nap, s az imádság mellett a templomnak és környezetének rendben tartását is elhívása részének tekinti.

2010 óta zajlanak felújítások, – a korábbi külső és belső felújítási munkálatok után – idén rendeződött a templom környezete is a térburkolat, a vízelvezetés és a feljáró kialakítása által, s egy beruházásnak köszönhetően a negyed századdal ezelőtt állíttatott kereszt is méltó állapotban fogadja az előtte imádkozókat.

Továbbá az elmúlt évben a régi parókia épületegyüttesének egy részét átalakították, másik részét lebontották. Az itt létrehozott új közösségi tér-hittan terem és a domb lábánál felállított, erróziót gátló támfalak a nyírszőlősi hittanosok, ministránsok keze nyomán váltak színessé: az épületen belül a magvető példázatát, kívül Noé bárkáját festették a falakra.

Mindezen újításokra adta főpásztori áldását Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök november 28-án, amikor megszentelte az útszéli keresztet és megáldotta az új hittantermet a püspöki Szent Liturgia keretében.

Ábel püspök atya az elhangzó evangéliumi szakaszról, s annak életünkben megvalósuló jelentéséről tanította a híveket homíliájában, arról, hogyan kel életre az Evangélium ezen a napon.

„Jézus rátette kezét az idős, meggörnyedt asszonyra, s az menten meggyógyult, ugyanúgy rátette a kezét a parókus és hívek által az öreg, felújításra váró keresztre, a régi parókia udvarán lévő házra, és megújította azokat” – mondta a főpásztor. Ahogyan akkor, most is arra hívják fel a figyelmünket a körülmények, „milyen fontos dolgok történnek Jézus jelenlétében az életünkben, milyen jó, ha Jézus jelen van és megérint bennünket”.

„Vajon hány embert érintett meg évezredeken át Krisztus, amikor a benne bízók elmentek imaházainkba, templomainkba, és láthatatlanul csendben megtörtént velük a csoda? Hiszen mindenki, aki Jézus jelenlétében él, számíthat csodára.” – fogalmazott a hierarcha.

Mindezt alátámasztva történeteket osztott meg a jelenlévőkkel, s ezekkel igazolta: „aki Jézus mellet van, annak megadja a kellő választ, a vigasztalást és a lelki megújulást”.

A Rá való hagyatkozásról saját életében ki-ki maga is elgondolkodhatott, hiszen a híveknek intézett kérdésével önvizsgálatra hívta keresztény testvéreit.  

A szertartás végén megköszönte a hívek és a parókus atya odaállását, szolgálatkészségét, lelkiismeretes munkáját. Háláját Tamás atyának egy ezüst papi mellkereszttel fejezte ki.

A gyermekek pedig az új hittanteremben sütött mézeskaláccsal köszönték meg a főpapi látogatást, azt, hogy – a parókus atya szavait idézve – az Úr Nyírszőlőskertjében találkozhattak.

A közösség, haladva a megkezdett úton, a jövőben további munkálatok elé néz, hiszen a templomsüveg és a viharban megdőlt toronykereszt helyreállításához a gerendázat teljes cseréjére is szükség lesz, valamint a hittanterem további épületegységgel bővül majd. Parókus atya bizakodó: „Isten nem tagadja meg kegyelmét azoktól, akik megtesznek minden tőlük telhetőt. Közösségünk mindig tudott áldozatot hozni, s ezek Istennek kedves áldozatok voltak.”

Miként Szent Péter mondta Urunk színeváltozásakor, úgy mondhatják fönt a „hegyen” e közösség tagjai: „Uram, jó nekünk itt lenni!” 

A felújítások az EEÖR-KP-1-2021/1-001032 kódszámú pályázat keretében valósultak meg.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

keresztszentelés, Nyírszőlős, Véghseő
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert