Áldozatsegítő Központ nyílt Nyíregyházán

Áldozatsegítő Központ nyílt Nyíregyházán

Nyíregyházán nyílt meg az ország tizedik áldozatsegítő központja az Ungvár sétányon. A kormány célja, hogy rövid időn belül minden megyében működjön egy hasonló. Ezek célja, hogy lelki, erkölcsi, jogi és anyagi segítséget nyújtson a bűncselekmények áldozatainak. A közös munkában szerepet vállal egyebek közt a Nyíregyházi Egyházmegye is.

Forrás: nyiregyhaza.hu, szöveg: Nagy Boglárka, fotó: Szarka Lajos/nyiregyhaza.hu2021. december 3. 23:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 845 napja íródott

A stafétabotot átadom, sok sikert és jó munkát kívánok” – A szolnoki központ vezetője köszöntötte az új, nyíregyházi központ vezetőjét a megyeházán, az áldozatsegítő hálózatnál hagyomány, hogy a legutóbbi intézmény köszönti az új belépőt. A rendőrség a ’90-es évekig a felderítésre, az elkövetők elkapására helyezte a hangsúlyt, ekkor kezdtek foglalkozni a bűnmegelőzéssel.

Rendőrségi áldozatsegítés

Az áldozatsegítés 1999-ben jelent meg először a hatóság feladatai között, 2013 óta pedig már áldozatvédelemről szólnak az utasítások a rendőrségen belül.

A ’90-es évek végétől kezdett körvonalazódni az, hogy találni kell olyan munkatársakat, akik részben függetlenítve, részben társult munkakörben, de ellátják ezt a tevékenységet, mert igenis szükség van rá. Ha már nem tudjuk megelőzni a bűncselekményeket, akkor próbáljunk meg mi is segíteni, összefogni azokkal az állami és civil szervezetekkel, egyházakkal, hogy valamilyen formában kárpótlást, támaszt, akár csak meghallgatást találjon a személy, akit sérelem ért, aki áldozat lett” – mondta Farkas József megyei rendőrfőkapitány a rendezvényen.

Áldozattá egy pillanat alatt is lehet válni, de akár hosszan tartó abúzus következményeként is. A testi és lelki szenvedés egy életen át hatással lehet az áldozatra.

Egyesület a Jósavárosban

A Jósavárosban Nagy Szabina önkormányzati képviselő 2016-ban alapította meg a Gyermekekért, Fiatalokért és a Családokért Közhasznú Egyesületet, azzal a céllal, hogy a helyi igényekre reflektálva kisgyermekes anyáknak szervezzenek hasznos programokat.

Sajnos több alkalommal megdöbbentő esetek is napvilágra kerültek. Olyan esetek, mint a családon belüli erőszakok, a testi és lelki bántalmazások, a szexuális zaklatások, a fenyegetések, ahol azonnali segítségre volt szükség. Akkor szakemberként fel kellett térképezni a lehetőségek tárházát és gyors, hatékony, biztonságos megoldásokat kellett felkínálni. Segítség van, de csak akkor, ha tudunk a problémákról” – tette hozzá Nagy Szabina.

Új központ Nyíregyházán

Itt, az Ungvár sétányon tudnak segíteni ezentúl az érintetteknek, pénteken átadták az ország tizedik Áldozatsegítő Központját. „Igazán csak tettekkel lehet segíteni, nem szavakkal” – ezekkel a gondolatokkal kezdte beszédét Varga Judit igazságügyi miniszter Nyíregyházán. A kezdeményezést még 2017-ben indította el az Igazságügyi Minisztérium, a cél, hogy minél hamarabb, terv szerint 2025-re országos hálózattá fejlesszék a segítségnyújtás helyszíneit, minden megyében szeretnének egy központot működtetni. Az állam kiemelt feladata a bűnözés okozta anyagi, erkölcsi és lelki károk csökkentése, valamint a lehetőségekhez mérten azok felszámolása. A legnagyobb nehézséget az jelentheti, hogy hogyan lehet feldolgozni a bántalmazással járó testi és lelki fájdalmat, hogyan lehet túllépni az átélt traumán – ebben tudja a lehető legszélesebb segítséget nyújtani az Áldozatsegítő Központ, mondta az igazságügyi miniszter. Ezek az intézmények nemcsak megkönnyebbülést és biztonságot, hanem reményt is ad az érintettek számára.

Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott Áldozatsegítő Központoknak az a célja a hivatalos definíció szerint, hogy az áldozatok számára megadják mindazt a segítséget, amelyre adott helyzetben szükségük van, hogy személyre szabják ezt a segítséget. Legyen az például egy távoltartási jogi indítványnak a benyújtása, egy biztonságos új otthon megtalálása, egy egészségügyi kezelés vagy annak a költségeinek a fedezése, vagy egész egyszerűen egy kellő figyelemmel, együttérzéssel, tapintattal lefolytatott beszélgetés, amely hozzájárul az érintett erejének és önbizalmának visszaszerzéséhez” – emelte ki Varga Judit.

Segítség az érintetteknek

Kapcsolaton belüli erőszak elszenvedői, bántalmazott gyermekek, kiszolgáltatott családtagok vagy a bűncselekmények közvetett érintettjei – őket mind támogatja az Áldozatsegítő Központ, ami ezentúl az Ungvár sétány 3-5. szám alatt működik. Az érintettek bármikor, a nap 24 órájában hívhatják a segélyvonalat is a 06-80/225-225-ös telefonszámon.

Közös munka

Az önkormányzati rendszer és a partnerei természetesen mindig azon dolgoznak, hogy ne legyenek áldozatok, a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, kiváló együttműködésünk van a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a közterület-felügyelőséggel. Az egész önkormányzati rendszer civil szervezetekkel partnerségben dolgozik, de tudjuk, hogy sajnos az áldozatok száma jelentős, illetve áldozatból egy is sok. Ezért fontos az, hogy az egyébként Nyíregyházán kiválóan működő szociális rendszerünk most megerősödik e tekintetben” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere beszédében.

A közös munkában nagy szerepet vállal többek között a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, a Nyíregyházi Leány- és Nőegylet, a Periféria Egyesület és a Nyíregyházi Egyházmegye is, a rendezvényen az ő segítségüket is megköszönték.

Forrás: nyiregyhaza.hu, szöveg: Nagy Boglárka, fotó: Szarka Lajos/nyiregyhaza.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert