Püspöki látogatás a nyíregyházi Damjanich laktanyában

Püspöki látogatás a nyíregyházi Damjanich laktanyában

December 10-én, az adventi koszorú harmadik gyertyájának meggyújtása alkalmából a nyíregyházi Damjanich laktanyába látogatott Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye püspöke.

Szöveg és fotó: Szidor Viktória hadnagy2021. december 14. 13:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 834 napja íródott

Az egyházi méltóságot Polyák András ezredes, a Magyar Honvédség 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka fogadta, aki rövid megbeszélést követően körbevezette az épületben és bemutatta a 2019-ben átadott laktanyát.

Az ünnepség Aranyosi Ervin: Advent-Harmadik gyertya című versével kezdődött. Ezt követően Polyák András ezredes tartott köszöntőt, amelyben hangsúlyozta az egymásra való odafigyelés és törődés fontosságát az adventi időszakban.  A rendezvény kiemelkedő eseménynek számít a nyíregyházi laktanya életében, hiszen ez volt az első alkalom, amikor egy ünnepséget nem katonalelkész, hanem civil egyházi méltóság tisztelt meg jelenlétével a területvédelmi ezred központjában. Szocska A. Ábel püspök adventi gondolatainak zárásaként megköszönte a megyében élő katonák helytállását.

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját, amely az örömöt szimbolizálja, Fekete Andor tartalékos zászlós, az 5. Farkas Gyula Területvédelmi Zászlóalj katonája gyújtotta meg.

Szöveg és fotó: Szidor Viktória hadnagy

Nyíregyházi Egyházmegye

gyertyagyújtás, advent,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert