Kántálás kicsit másképp

Kántálás kicsit másképp

A Nyíregyházi Egyházmegye oktatási intézményei közül sokan évek óta tartják a hagyományt, hogy a Püspöki Hivatal munkatársait és főként a főpásztort meglátogatva kántáljanak, hagyományos karácsonyi énekeket énekeljenek decemberben – hirdetve a közelgő ünnep örömét.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. december 17.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 159 napja íródott

A járványhelyzet ezt a hagyományt is felülírta az elmúlt két évben. Felülírta, de nem akadályozta meg, csupán átalakította. A szükséghelyzet szükségmegoldása, hogy valós időben, de két helyszínen, a technika segítségével virtuálisan találkozzanak a kántálók a püspök atyával. Így a máriapócsi Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetősége, néhány növendéke számítógép elé állt az iskolában, citeraszóval és énekkel köszöntötték a megszülető Kisjézust, Szocska A. Ábel püspök atya pedig a püspökségen hallgatta kántálásukat.

A kántáláskor szokásos megvendégelés elmaradt, a köszöntések, a mosoly és a jó szó azonban nem.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kántálás, Szocska Ábel, karácsony, Püspöki Hivatal
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert