Rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e a karácsony titkát, az ünnep örömét – interjú Ábel püspökkel

Rajtunk múlik, hogy megtaláljuk-e a karácsony titkát, az ünnep örömét – interjú Ábel püspökkel

Olyan elérhetetlennek tűnik, de a „csendben” eljön a valódi ünnep – az adventről, a készülődésről és az ünnep titkáról Szocska A. Ábel megyéspüspök atyát kérdezte a Kelet-Magyarország munkatársa, Kanalas Ottília. 

Szöveg: Kanalas Ottília/Kelet-Magyaroroszág, forrás: szon.hu, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. december 20. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 159 napja íródott

Karácsony előtt a megszokottnál is nagyobb a nyüzsgés, nagy a zaj körülöttünk, vajon ebben a felpörgött élettempóban megtaláljuk-e az ünnep titkát? Karácsonyvárásról, adakozásról és a keresztény értékek védelméről beszélgettünk Szocska A. Ábel nyíregyházi püspökkel. 

Egyre közelebb kerülünk az ünnephez, ami látszólag elérkezik magától is, de csak akkor lesz szép, ha csakugyan készülünk rá. 

A világ rohamlépésben halad velünk, hihetetlen gyorsasággal változik minden körülöttünk, de az ünnepek kiemelnek bennünket ebből a nagy zsongásból és biztos pontot jelentenek az életünkben. A karácsony éppen ilyen…egy mérhetetlenül boldog pillanat…olyan, mint amikor a kisgyermek odaszalad az édesanyjához, megöleli és érzi a biztonságot, a szeretetet. Az elcsendesedés ideje ez, a vallásos ember számára böjttel, imádsággal telik, magában hordozza a lelki elmélyülést és a jó cselekedeteket, különben üressé, megszokássá válik az ünneplés. Készüljünk hát tudatosan, gondoljuk át, mi is valójában a legfontosabb számunkra, mit szeretnénk megváltoztatni az életünkben, hogyan tegyük jobbá az emberi, családi kapcsolatainkat. Tegyük fel bátran a kérdést: milyen a kapcsolatunk Istennel? Vajon az Istennek tetsző módon élünk? Az Úrnak tetsző módon neveljük-e a gyermekeinket, s úgy viszonyulunk-e az embertársainkhoz, ahogyan Jézus tanította nekünk? Ha advent idején feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, az a bizonyos belső hang megszólal, és ha megtesszük, ami tőlünk telik, megbékélünk önmagunkkal, úgy érezzük: „Átgondoltam a dolgaimat, rendeztem az életemet, nyugodt lélekkel, hittel fogadhatom a karácsony titkát.” 

Még ha át is látunk a csillogó lámpák, üvegdíszek fényén és megtaláljuk az ünnepben az örömet, a békességet, valamint azt az ősi egyszerűséget, amit a betlehemi kis Jézus születése máig magában hordoz, az évek óta tartó világjárvány miatt egyszerre éljük meg az elkeseredettséget és a reményt. 

Valóban. Nehéz időszakot élünk át. Annyi minden történik velünk, annyi bizonytalanság között él az ember, de ne feledjük el az üzenetet, ami nemcsak karácsonykor, hanem az egész életünkben elkísér bennünket. A karácsonyi üzenet az angyalok szavában jelenik meg, akik a pásztoroknak azt mondják: „Ne féljetek!” Krisztus itt van velünk, mellettünk van a betegségben, a nehézségben és segít minket, a keresztény ember a betegségben is felfedezi Isten jelenlétét. Amikor átestem a koronavírus-fertőzésen, és megtapasztaltam ezt a fizikailag nagyon fájdalmas állapotot, tudja, kikért imádkoztam közben? Azokért imádkoztam, akiknek nincs istenhitük. Arra gondoltam, hogy én, aki vallásos hittel élem meg ezt a testileg gyötrelmes betegséget, lelkileg megnyugvást érzek a szívemben, hiszen közel érzem magamhoz a Jóistent, de vajon mi történik azokkal, akik nem hisznek Őbenne? Milyen lelki folyamatok mennek végbe bennük a betegségtől kiszolgáltatottan, kétségbeesetten? Ezért imádkoztam értük…imádkoztam, hogy hátha ők éppen azokban a nehéz perceikben találnak rá Istenre, akkor születik meg szívükben a kis Jézus. Olyan ritkán gondolunk bele, hogy a Jóisten mennyire szeret bennünket! Hogy Ő maga jön el hozzánk és teszi szebbé az életünket nap mint nap. Jézus ide született, ebbe az életbe, s eljön majd a pillanat, amikor a mi lelkünk is beleszületik az örökkévalóságba, Isten országába. A karácsony éppen azért vigasztaló, mert Jézus nem egy napra, december 24-ére szeretne nekünk örömet hozni, hanem az egész életünkben bátorítást nyújt, s azt az üzenetet adja át: „Ne félj, itt vagyok veled, számíthatsz rám!” Ne hagyjuk, hogy a járványtól beárnyékolt életünkből kifogyjanak a bizakodó gondolatok. 

Az idei adventben a katolikusok erőt meríthetnek a néhány hónappal ezelőtti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus eseményeiből is, a résztvevők sokáig magukkal viszik az ott megélt lelki többletet. 

Mindannyiunkat magával ragadott a világesemény, amely valóságos hittapasztalás volt sokak számára. „Találkozni Jézussal”, aki szeret minket és betölti az életünket. Az, hogy mi, magyarok rendezhettük meg a katolikus világtalálkozót, olyan érzés volt, mint amikor egy versenyző elnyer egy díjat, nyakában csillog az aranyérem, amire rendkívül büszke, aztán az ünnepi pillanatok tovaszállnak, minden megy tovább a hétköznapok megszokottságában, de az az érem egész életében elkíséri a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolót. Így érzünk mi is, akik ott voltunk, hogy a szebbnél szebb szertartások, szentmisék, szentségimádások, a tanúságtételek elkísérnek minket a hétköznapokban, a közösségi élmények pedig felébresztik felelősségtudatunkat, hogy nekünk, keresztényeknek ápolnunk kell a hitünket, gyakorolni vallásunkat, a mindennapokban és a templomainkban egyaránt. 

Püspöki hivatásának rendje szerint telik az adventi időszak és a karácsony az életében, hogyan élte meg gyerekként az ünnepet? 

Ez nagyon messzire visz vissza… Kárpátalján születtem, ahol, amikor én gyerek voltam, a görögkatolikus vallást nem lehetett szabadon gyakorolni, üldözött vallás volt. Előfordult, hogy a rend­őrök szenteste hazazavarták az utcáról a gyerekeket, nem engedték, hogy a családokat, az ismerősöket – ahogyan a mi vidékünkön mondják – megkántálják, hogy karácsonyi énekeket énekelve együtt várják az Úr érkezését az egyébként szoros közösségben élő családok. Ennek ellenére mi, gyerekek összefogtunk és átmentünk egymás rokonságához. Emlékszem, amint titokban – hogy elkerüljük a rendőröket – a szántáson át, a konyhakerteken keresztül haladtunk, ahogyan lépkedtünk, ropogott a hó a talpunk alatt, átsütött a holdfény a hó kristályszirmain, varázslatos érzés volt… Zengett a karácsonyi daloktól a mi kis falucskánk. 

Az egyre szekularizálódó világban sajnos mára a hagyományok megkopnak, a keresztény örökséghez kapcsolódó értékek különböző ideológiák céltáblájává válnak. Néhány napja Ferenc pápának kellett felemelnie a hangját az ellen, hogy az Európai Bizottság „befogadóbb nyelvezetre” hivatkozva, el akarta „törölni” a karácsony kifejezést a kommunikációjából. 

Hasonló törekvésekkel, próbálkozásokkal a történelem folyamán már találkozott az egyház, de akik hitből és meggyőződésből keresztények, elsősorban nem a korlátozásokkal foglalkoznak, hanem azt keresik, hogy az adott helyzetben, hogyan tudják megélni személyes istenkapcsolatukat. Így, például amikor a kommunizmus alatt tiltották a vallásgyakorlást, titokban éltük meg hitünket, de ha kellett, megvallottuk és kiálltunk mellette. Úgy látszik, időről időre ki kell állnunk keresztény értékeink mellett. Talán most megint egy ilyen időszak következik, amikor nekünk, keresztényeknek tanúságot kell tennünk azokkal szemben, akik nem hisznek Istenben, és az egyház tanítását nem fogadják el. A különbség az, hogy amíg mi, vallásos emberek sohasem akartuk bántani azokat, akik nem hisznek, addig számtalanszor megtapasztaltuk a hitetlenség ellenszenvét, intoleranciáját. Vannak, akik egyszerűen nem tudják elfogadni a keresztény gondolkodásmódot, azonban a megnyilvánulásaik nem hatnak ránk, mert mi meg vagyunk győződve arról, hogy Istentől kapott értékeink örök értékek. Mindig is voltak keresztények, akik üldözést, megaláztatást, ha kellett, még a vértanúságot is vállalva kiálltak a hit igazságai mellett, és ezután is ki fogunk állni, ha kell. Természetesen nekünk, „hétköznapi” embereknek nincs mindig lehetőségünk, hogy beleszóljunk a világpolitika nagy dolgaiba, legfeljebb töprengünk rajta vagy vitatkozunk róla, ezért örülök, hogy Ferenc pápa a mi nevünkben is felemeli hangját. 

Ha már szóba hoztuk a pápát, a Szentatya azt mondja: ne hagyjuk, hogy a karácsonyt elrontsa a közöny, azt kérte, vegyük gondoskodásba a gyengéket és a szegényeket. 

Ilyenkor az ünnep környékén felerősödik bennünk a vágy, hogy adjunk valamit szeretteinknek, de a rászorulóknak is. Sokféle formája van az adakozásnak, és mindegyiknek megvan a maga értéke. Mondok egy példát, fogyasztói társadalomban élünk, így sokan költenek felesleges dolgokra, olyan tárgyakra, amit aztán nem is használnak. Van egy ismerősöm, aki félévente átnézi a dolgait, összeszedi, amit nem használt az elmúlt fél évben, és elviszi valamelyik karitász szervezethez. A jó cselekedetek kinyitják a szíveket, adunk, s a végén mi érezzük magunkat megajándékozva. Biztosan mindenkinek volt már ilyen élménye. Nézzünk körbe és vegyük észre a látókörünkben a magányos idős, vagy szegény embereket, a nélkülöző gyerekeket vagy árvákat, azokat, akik csak tőlünk remélhetnek legalább néhány szép szót karácsonykor, és egy szerény ajándékkal tegyük szebbé az ünnepüket. Lehetőleg személyesen! A templomi liturgiákat követően, karácsonykor én is személyesen szoktam ellátogatni valamelyik szegény cigány közösséghez, hogy együtt örüljünk Jézus születésének. Ne csak egy cetlire írjuk rá, hogy „Áldott karácsonyt!” vagy sms-ben küldjük el jókívánságainkat, mert éhezzük a személyes kapcsolatokat. Személyesen mondja ki a szülő a gyermekének, a férj és feleség egymásnak: szeretlek. Jézus is személyesen jött el hozzánk, hogy elmondja, mennyire szeret, ezért vágyjuk a találkozást. Szent karácsony alkalmával a Kelet-Magyarország minden olvasójának tiszta szívből kívánok Istentől megáldott, meghitt, békés, boldog karácsonyi ünnepeket! 

Az interjú a Kelet-Magyarország december 17-i számában jelent meg.

Szöveg: Kanalas Ottília/Kelet-Magyaroroszág, forrás: szon.hu, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

interjú, advent, karácsony, Szocska Ábel
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert