Adventi készülődés a mátészalkai Móricz iskolában

Adventi készülődés a mátészalkai Móricz iskolában

A megváltozott helyzetben is igyekeztünk az adventet igazi várakozássá tenni. Elkészült a betlehemünk egy kolléganőnk és családja jóvoltából. Az adventi koszorú gyertyáin figyelhettük az idő múlását. – Bodnár Attila lelki igazgató atya összefoglalója.

Szöveg és fotó: Bodnár Attila2021. december 22. 23:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 827 napja íródott

Hétfő reggelenként a történelmi egyházak lelkészei hívták fel a figyelmet a várakozás és az ünnep lényegére, tanulóink pedig lelkesen készültek, hogy széppé tegyék ezeket az alkalmakat. Rendhagyó módon az utolsó gyertya gyújtásánál az iskola dolgozóinak műsorát láthatták a gyerekek.

Bekapcsolódtunk a városi adventi várakozásba is. Gyűjtöttünk egy mozgássérült gyermeknek és egy kárpátaljai gyermekotthonnak, valamint a görögkatolikus szociális intézmények lakói számára szervezett „cipősdoboz” akcióban is részt vettünk Tartós élelmiszerrel segítettük a Vöröskereszt munkáját. A karácsonyi műsor és az osztályok felkészülése sem maradt el. Átjöttek kántálni az ovisok, majd mi is viszonoztuk a látogatást. Bízunk benne, hogy ezekkel a lelki programokkal is sikerül a karácsony igazi lényegére fordítani tanulóink figyelmét.

Szöveg és fotó: Bodnár Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, advent, karácsony
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert