Az év utolsó papi rekollekciója

Az év utolsó papi rekollekciója

Papjaink a papnékkal együtt minden hónapban együtt töltenek néhány délutáni órát. Általában változó a helyszín, ezúttal Demecser volt a házigazda.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. december 18. 17:44

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2679 napja íródott

Sok helyi hívő jött el a templomba, hogy az érkező atyákkal és tisztelendő asszonyokkal együtt imádkozzák végig a vecsernyét. Csak úgy zengett a szép ének! A szertartás végén Szabó Gábor esperes úr köszöntött mindenkit, és röviden ismertette az egyházközség történetét. Nagyon figyelmes volt, mert Ábel atya apostoli kormányzói beiktatásának évfordulójáról is megemlékezett.

A rekollekció az oktatási központban folytatódott, ahol a Kassáról érkező Dr.Jáger Róbert püspöki titkár olyan előadást tartott, amely során mindenki érintve érezhette magát: aki emberek közt, közösségben mozog, beszélget, hitoktat, gyóntat, bármikor találkozhat az atya által vázolt problémákkal. Tanítása, és az azt követő beszélgetés rávilágított, hogy bármennyire szokatlan, talán elviselhetetlennek tűnő valaki viselkedése, bármilyen deviáns magatartást tapasztalunk, ne adj’ Isten nevetségesnek találjuk a másik helyzetét, nem tehetünk egyebet, mint megkeressük, hol a gyökere mindennek, és onnan kezdjük „orvosolni” a bajt, erősítve a másikat abban, amiben ügyes, tehetséges.

Türelemmel, odafigyeléssel, szeretettel.

Nem is lehetett volna más végszava a karácsony előtti utolsó összejövetelnek…

Nyíregyházi Egyházmegye

rekollekció, papok, Demecser
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert