Manuel Nin püspök könyve a bizánci szertartású egyház liturgikus évéről

Görögkatolikus egyházunkban folyamatosan jelen volt és jelen van a liturgikus oktatás. Ha szigorúan csak a saját, 1950-ben alapított hittudományi főiskolánkat tekintjük, annak történetében, képzési rendjében is láthatjuk, hogy milyen fontos jelentőséget kapott ez az oktatási terület. Nem ismeretlen előttünk, hogy három tantárgy is foglalkozik ezzel a témával: a szertartástan, a liturgika és a tipikon. Azt is tudjuk, hogy a három tárgy egymásra épül, szervesen kiegészíti egymást. A szertartástan az alapvető dolgokat tárja elő, mégpedig analitikus, ismertető módon. A liturgika sajátos szempont alapján, rendszerbe foglalva, szisztematikusan tárgyalja a témáját. A tipikon pedig egészen különleges tantárgyként egy szabálykönyvet jelent a szertartások összeállításához, végzési módjához, illetve tényleges ünnepléséhez.

Manuel Nin püspök atya a bizánci egyház szertartási évéről állított össze egy könyvet, ami olasz nyelven 2011-ben jelent meg. (Érdekességként lehet említeni, hogy megjelenésének pontos dátuma 2011. január 1. – Ez természetesen nem azt akarja jelenteni, hogy a szerző „eltévedt” volna, és a polgári újévet vette volna figyelembe, hiszen az ünnepeknek és azok szövegeinek ismertetését a szeptemberben kezdődő egyházi újévvel kezdi.) Ezt a könyvet fordították le jórészt az ő egykori növendékei. Ugyanis a Pápai Görög Kollégiumban 1996-ban kezdődött rektorsága óta sok görögkatolikus kispapunkat nevelte, vezette el az oltár szolgálatáig, hogy aztán ők papként Isten népét vezessék az ünneplésben.

Ismerős előttünk a szlogenné vált mondat: „Az Egyház a liturgiájában él.” Ha hagyjuk magunkat, hogy ez a könyv végigvezessen bennünket az ünnepeinken, akkor különösen is megtapasztalhatjuk ennek igazságát. Szerzőnk ugyanis a történelmet (az ünnepek történetét), a teológiai tartalmat, a himnuszköltészetet, az ikonográfiát magas szintű szintézisbe hozza a művében. A fő vezérfonal azonban mindig a liturgia marad. Pontosabban a liturgikus szövegek jelentik azt a vezérlő szálat, amely az adott ünnep lényegére irányítja a figyelmet. Akár misztagógikus módszernek is nevezhető ez a szinopszis. Mindenesetre a könyvbe belepillantva első látásra is feltűnik a benne lévő liturgikus szövegek mennyisége, ugyanis azok dőlt betűvel vannak szedve benne.

Ugyanakkor egy másik nagy és híres gondolat is ide kívánkozik: a „lex credendi lex orandi” elve, vagyis az, hogy „az imádság törvénye a hit törvénye”. Ebből a könyvből is megtudhatjuk, hogy amit az Egyházunk hisz, azt meg- és átimádkoztatja velünk, illetve, amit imádkozunk a szertartásokban, az egyben a hitünk alapját is képezi. Hogy pedig ezt nem csak szintetikus, elvont formában érthetjük, hanem valósággal meg is élhetjük, ahhoz az ünnepek megtapasztalása segít hozzá bennünket. És éppen ez a könyv legfőbb értéke!

Világos útmutatást ad a könyv alcíme: Bizánci szertartású egyházi év. Ennek ünnepeit tárgyalja tehát a szerző, miközben felnyitja a liturgikus teológia mérhetetlen gazdagságú kincsesládáját. Az ünnepek elősorolásánál az említett, szeptemberrel kezdődő sorrendet veszi figyelembe. Az első tárgyalt ünnep szeptember 8-án „Az Istenanya születése”. A sor pedig augusztus 15-én zárul „A legszentebb Istenanya elszenderülése” ünnepével. A bizánci egyházban meglévő tizenkét legnagyobb ünnepet tárgyalja a mű. Ám a szerző figyelembe veszi, hogy egy másik ciklus is létezik: a változó ünnepeké. A naptári sorrendbe illeszkedve így tárgyalja előbb a karácsonyi böjtbe eső „bizánci emléknapokat”, majd a nagyböjt kezdetétől a pünkösd ünnepéig terjedő részt, illetve az ide illeszkedő ünnepnapokat. A művet egy sajátos, de annál kedvesebb fejezet zárja, ugyanis Manuel püspök atya bencés szerzetes. A záró fejezet címének pedig ezt adta: Szent Benedek a bizánci hagyományban. Bár Benedek atya saját nyilvános ünneppel nem rendelkezik Egyházunkban, mint elődje, a keleti szerzetesség alapítója, Nagy Szent Bazil atyánk, de liturgikus szövegei nálunk is vannak az emléknapján. Szerzőnk pedig az előző fejezetek szellemében mutatja be ezeket is.

Hogy a könyv ne csak a bizánci egyház híveihez szóljon, illetve egyéb olvasók számára se legyen idegen, a szerző a műve elején egy rövid részt szentel a sajátos liturgikus fogalmak magyarázatának.

A könyv az eredeti megjelenésétől számított egy évtized folyamán semmit nem veszített az értékéből. Most pedig a magyar olvasóközönség – és tartalma, mondanivalója, stílusa miatt nem is csak a görögkatolikusság – is örömmel fogadhatja.

Manuel Nin: Az Isten ideje az Egyház ideje. Bizánci szertartású egyházi év
Budapest, zöld-S Studio, 2021

Forrás: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye