Az ikon a kinyilatkoztatás magyarázata – megáldották a belsőleg felújított miskolci székesegyházat

Az ikon a kinyilatkoztatás magyarázata – megáldották a belsőleg felújított miskolci székesegyházat

Január 23-án, az Isteni Ige vasárnapján ünnepi Szent Liturgia keretében szentelték meg a belsőleg felújított Búza téri székesegyházat. Hét évvel ezelőtt a templom új külsőt kapott és környezete is megújult, tavaly pedig a székesegyház belső felújítása valósulhatott meg.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye2022. január 23. 19:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 795 napja íródott

A felújítás leglátványosabb része a mintegy hetvenkét posztbizánci stílusban készült ikon. A falfestmények a keleti rítusú templomok festésének szabályai szerint a mennyezeten, a boltíveken az üdvtörténeti eseményeket ábrázolják, lejjebb, az oszlopokon, és oldalfalakon próféták, szentek, vértanúk láthatók. Az üdvtörténeti események között ábrázolták Jézus Krisztus születését, kereszteltetését, keresztre feszítését és mennybemenetelét. Fölkerültek az Istenszülő ünnepei is, köztük a templom címünnepének, az Istenszülő elszenderedésének ikonja, sőt a karzat alatti mennyezeten Mária ószövetségi előképei is megjelennek.

püspökök

A falakon találunk egészen ritkán ábrázolt szenteket is, mint például az un. „oszlopos” szenteket (Oszlopos Szent Simeon, Oszlopos Dániel), vértanúnőket (Szent Krisztina, Szent Zsófia), de ábrázolták például Magyar Mózest, és a nemrégiben boldoggá avatott Romzsa Tódor püspököt is. Vasyl Babych ikonfestő és csapata a székesegyház falain és oszlopain a secco festési technikát alkalmazta, a boltozatokon lévő ikonok pedig a lenvászonra megfestett képek utólagos felragasztásával készültek. A színek használata is a kánoni szabályt követi, mindezeket úgy szem előtt tartva, hogy harmonikus egységet alkosson az ikonosztázion fölötti boltíven mintegy hetven évvel ezelőtt, 1951-ben megfestett magyar szentek sorával.

a hierrarchák

A templom belsejét Kocsis Fülöp metropolita, Szocska Ábel és Orosz Atanáz püspökök áldották meg, Keresztes Szilárd püspök atya is velük együtt szolgált a Szent Liturgián. Az ünnepi alkalmat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is megtisztelte jelenlétével. Az eseményen a Magyar Katolikus Püspöki Kar számos tagja, köztük dr. Veres András püspök, az MKPK elnöke és dr. Udvardy György érsek, elnökhelyettes, Ternyák Csaba érsek és Palánki Ferenc püspök, a külhoni- és társegyházak püspökei, köztük Bohács Béla, kassai püspöki helynök, Pásztor Dániel, református püspök, valamint a Miskolci Egyházmegye papságának képviselői is részt vettek. Miskolc város elöljáróit Badány Lajos alpolgármester képviselte.

csoportkép

A Szent Liturgián Atanáz püspök köszöntötte a jelenlévőket és hálás szívvel mondott köszönetet azoknak, akik lehetővé tették, hogy a miskolci templom valóban székesegyházként álljon a Miskolci Egyházmegye központjában. 

A Szent Liturgián Kocsis Fülöp érsek-metropolita mondott homíliát:

„Amikor a keleti egyházban ábrázoljuk az Isten Fiát, Jézus Krisztust, akkor ezzel azt fejezzük ki, hogy Isten megmutatta önmagát, láthatóvá lett, emberi alakot vett föl, hogy minél inkább megérthessük az Ő szeretetét, az Ő kinyilatkoztatását. Mindegy egyes alkalommal, amikor bizánci egyházunk ikont fest, ezt a megtestesülést vallja meg. Arról tesz tanúságot, hogy Isten mindent megtett nekünk azért, hogy láthassuk, hogy befogadhassuk őt. Ebben segítenek nekünk a Krisztust, szenteket, üdvtörténeti eseményeket ábrázoló ikonok.

Az ikon ablak a mennyországra - szoktuk mondani. De nem csak bepillantást enged, hanem magyarázza is nekünk a kinyilatkoztatást, abban segít, hogy megértsük Isten igéjét. Amikor egy ilyen gyönyörűen, az egyházi előírásoknak megfelelően kifestett templomba lépünk, akkor nem csak átnézünk egy-egy ablakon, hanem szinte megérkezünk a mennyországba, már ott is találjunk magunkat benne. 

Kocsis Fülöp

Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam! – kiáltott a jerikói vak (Lk 35,38). Ebből a kiáltásból született a Jézus-ima: Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam." Amely kétezer éven átívelve járja át az egész egyházat. A Jézus ima hozza közel Istent az emberhez, vagy inkább az embert Istenhez. Ez nyitja meg a lelki látásunkat. Imádkozva megláthatjuk őt.

Ebben a pontos ikonográfiával kifestett templomban könnyű meglátni Isten országát. Igen, a bizánci templomban mindennek megvan a helye, megvan a maga értelme. Semmi sem fölösleges benne. Egyetlen betű, egyetlen ecsetvonás sincs véletlenül odatéve. Egyszerűen csak be kell lépni és el kell kezdeni imádkozni. Itt magunkba tudjuk szívni az egyház levegőjét, és belülről alakít át mindaz, ami kívülről érint. Megnyílik a szívünk és kezdünk látni a szívünk mélyéből. Mindez segít nekünk meglátni azt, hogy az egyházban hogyan adja magát nekünk az Isten. Az egyház az, amely Jézus Krisztus megtestesülését továbbviszi, s ez vált láthatóvá itt a miskolci templomban.

Adja Isten, hogy szívükből ki ne fogyjon, el ne halványuljon az a vágy, hogy meg akarjuk látni Isten országát!” – szavakkal zárta beszédét Fülöp atya.

Semjén Zsolt

A liturgián mondott köszöntőjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kiemelte, hogy már több mint háromezer templom megújítását támogatta a kormány a Kárpát-medencében és csaknem kétszázat építettek, valamint jelentősen nőtt az egyházi iskolák száma is.
A kormány elismeri és megbecsüli az egyházak munkáját, azt, amit az országért, az emberekért tesznek. Az állam ezért az egyházaknak köszönettel tartozik - mondta a miniszterelnök-helyettes.

templom belső

A belső felújítás során gépészetileg is modernizálták a templomot. Felújították a villamoshálózatot, ezzel együtt a fénytechnika fejlesztése is megvalósult. Modernizálódott a hangosítás un. indukciós hurok kiépítésével és audovizuális eszközök telepítésével. A padok és a sztaszidion (támaszkodószékek) egységes színt kaptak, valamint a padok alá fűtőszőnyeg került. A beruházás a „Görögkatolikus Metropólia támogatása” című, EGYH-RKI-20-0004 azonosító számú projekt keretében valósult meg, mintegy kétszázhúsz millió forint értékben. Még számos kisebb változtatással a bizánci hagyományt és értékeket megőrző, ugyanakkor a modern kor igényeinek is megfelelő templomba léphetünk be a nap bármely szakában. Az előtér ajtaja mindig nyitva áll:  „lássuk meg Isten országát” az új ikonok között.

Forrás: Miskolci Egyházmegye, fotó: Zadubenszki Norbert/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

felújítás, székesegyház, Miskolc
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert