Theology at elementary level

TEA délutánon a pedagógusok – kicsit másképp

Egyéves képzésük felénél tartanak azok a pedagógusok, akik az egyházmegye TEA, teológia alapfokon alkalmaira rendszeresen járnak.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2022. február 4. 11:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 806 napja íródott

 

A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő köznevelési intézmények pedagógusai 2021-ben kaptak meghívást erre az éves előadássorozatra, mely tisztázni, rendbe rakni, átbeszélni kívánja a teológia alapkérdéseit; az előadók közérthető módon foglalkoznak az egyház és a Szentírás tanításával.

A február 3-i alkalmat Sütőné Görgényi Mónika katekéta, mentálhigiénés szakember tartotta, aki az Isten szeretetpedagógiájára irányította a figyelmet különböző szentírási szakaszok segítségével – kiemelve ezek közül az emmauszi történetet. A személyes élettörténetetek s az emmauszi találkozás révén azt ismertette fel a jelenlévőkkel, hogy vannak fontos szereplők az utunkon, akik mellénk állnak, akik példák lehetnek hivatásunkban.  

Többek között olyan kérdésekre igyekezett választ keresni előadásában, hogyan lehet egységben tekinteni a Szentírás könyveit, miért fontos, hogy úgy nézzük ezeket, mint egy fokozatosan kibontakozó történetet.

A havi rendszerességű, szemléletformáló TEA délutánok arra hivatottak, hogy az egyes intézmények görögkatolikus lelkiségét elmélyítsék a pedagógusokon keresztül is, ne csak a lelki vezetők és hitoktatók jelenléte tegye az intézményt görögkatolikussá, valamint arra, hogy a találkozó kötetlenebb egységében megismerjék egymást a társintézmények, a pedagógusok, megérezzék összetartozásukat az egyházmegye görögkatolikus intézményeinek nagycsaládjában.

A találkozó házigazdája az ötletgazda, Szabó Tamás atya, pasztorális helynök, oktatási referens volt. A rendezvényt a Jótevő Alapítvány is támogatta.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, TEA, előadás, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert