Greek chatolic evenings in Rókahegy

Tárogató muzsika a Rókahegyi Görög Estéken

Február 3-án este különleges élményben volt része azoknak, akik „Rókahegyi Görög Esték” negyedik sorozatának februári előadására ellátogattak: Nagy Csaba tárogató művész tanár előadói estjét hallgathatták meg.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika2022. február 5. 23:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 783 napja íródott

Nagy Csaba tárogató művész tanár, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke mutatta be a tárogató hangszert, mely hungarikum, és tartott zenei előadást. Nemcsak az eredeti történelmi hangszeren, hanem főleg a mai, úgynevezett reneszánsz tárogatón játszott, és igazi pedagógusként bevonta a közönséget is. Így énekelhettek a nézők tárogató kísérettel kuruc énekeket, de felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki nótákat is. Az előadás ugyanakkor történelemidéző is volt, hiszen a kuruc kor győzedelmes és a harcot feladó hangulatát, valamint a trianoni időszak bánatát egyaránt átélhették a jelenlévők.

Görögkatolikus hite, vallása mélyen él a művész szívében, így nem maradhatott el az előadásból a szertartás néhány szép éneke sem: a húsvéti fényének, illetve az „Egek Királynéja” kezdetű népénekünk.

Köszönjük művészi, ugyanakkor személyes hangvételű előadását, mellyel gazdagította lelkünket.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, Ivancsó István, tárogató
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert