Csak égjen a tűz!

Csak égjen a tűz!

Kályhaadomány érkezett egy rászoruló embertársunknak az egyházmegyei karitásztól.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: egyházmegyei karitász2022. február 15. 21:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 772 napja íródott

Február közepén enyhülni látszik a tél, az éjszakák azonban még mindig hűvösek, különösen azokban a lakásokban, ahol a betörő mínuszok ellen nincs megfelelő védekezés. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász olyan helyre vitte a közelmúltban kályhaadományát, ahol igazán szükség volt rá: a tél derekán család nélkül maradva, sütő mellett melegedve próbált túlélni egyik embertársunk.

A kályhával együtt tartós élelmiszert is vittek a karitász munkatársai a megajándékozottnak, akit arról is biztosítottak, hogy a ház rendbetételéhez szükséges anyagokat is igyekeznek a közeljövőben eljuttatni.

A címként használt Csongár József verscím egészen konkrét értelemben olvasandó. Van olyan ház, ahol csak erre vágynak fagyos kezeket dörzsölve, nagykabátban, hideg szobában dideregve: végre hadd legyen meleg, s majd eztán, a kályha mellett felengedve talán a szívekben is fellobban újra az égi tűz.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: egyházmegyei karitász

Nyíregyházi Egyházmegye

Karitász, Oláh Tamás, adomány
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert