„Mert meghallotta Isten a gyermek hangját” Ter21,17

„Mert meghallotta Isten a gyermek hangját” Ter21,17

Ezért az iskolás gyermekek imáikat ajánlják fel a békéért.

Szöveg és kezdő fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: nyírvasvári egyházközség 2022. február 27. 01:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 760 napja íródott

A Záhonyi Görögkatolikus Egyházközség, együttműködve a Szabolcsveresmarti Görögkatolikus egyházközséggel egy nyolcfős kijevi családnak biztosított tartós szálláslehetőséget – olvasható a határmenti közösség egyik posztjában. Ők az összefogás erejével így segítenek a háború ártatlan áldozatain.

Vannak közösségek (most csupán két helyszínt említve), melyek főként egy másikféle erőt mozgósítanak. Azok, akik ha mást nem is, az ima erejét nyújtják hathatós segítségül. S ha úgy gondoljuk, hogy ez kevés, forgassuk a Bibliát, melyben a Teremtés könyvénél ezt találjuk: „mert meghallotta Isten a gyermek hangját” Ter21,17

Pénteken Nyírvasváriban a helyi iskola diákjai (1-8. osztályig) és pedagógusai együtt imádkoztak a világ békességéért. A békességi ekténia (könyörgés) és a Miatyánk felajánlásai minden pénteken megismétlődnek, hiszen reményteljes szívvel bíznak benne, hogy „a Békesség Ura meghallgatja gyermekei kérését, meglágyítja a kemény szíveket és békét ajándékoz az egész világnak” – mondja a lelkipásztor, Egri Tibor atya.

A Demecseri Oktatási Centrum aulája is megtelt, hogy a mintegy 300 diákkal és pedagógussal a békéért könyörögjenek a Jóistenhez. Szabó Gábor esperes-parókus atya így vezette az imádságot:

„Istenünk, Te megteremtetted a rendezett és gyönyörű világot, azért, hogy békében és szeretetben élhessünk. Kérünk, teremts békét a különböző népek és nemzetek életében és szívében! Add, hogy Oroszország és Ukrajna vezetői és népei megtalálják a Hozzád vezető utat, aki meg tudod adni számukra, a mostani konfliktushelyzetben a békét és a nyugalmat. Ámen”

A vasárnapi Szent Liturgia, vagy a többi szertartás, minden odafordítható perc alkalmas lehet imáink felajánlására a békéért.

Szöveg és kezdő fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye, további fotók: nyírvasvári egyházközség

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, ima, hitoktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert