An example of humanity I.

Emberségről példát I. – Nem volt megállásunk: Fehérgyarmat

A Nyíregyházi Egyházmegye egy emberként mozdult meg a háború kitörésekor. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hat nap folyamatos jelenlétét hátországként támogatják és egészítik ki a maguk szolgálatával a Nyíregyházi Egyházmegye papjai, parókiái, intézményei, önkéntesei. Az ő szolgálatukról és ügy mellé állásukról készítettünk most összefoglalót településenként, megköszönve minden felajánlást a mosolytól a szendvicsig.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Fehérgyarmati Görögkatolikus Egyházközség, Szent Márta szociális intézmény2022. március 3. 02:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 756 napja íródott

A leggyorsabban a Fehérgyarmati Görögkatolikus Egyházközség reagált. Magyar Márton atya az orosz támadás hírére a templomban imádkozott, s már csütörtök éjjelre átrendezte a templom fölötti hittan- és közösségi teret négy fő befogadására. A közösségi oldalon közzétett felhívásra már aznap jelentkeztek menekültek, de a tér kisbaba fogadására ekkor még alkalmatlan volt. S hogy ne kelljen visszamondaniuk a menedék kérőknek a felkínált szállást valamely hiány miatt, minden lehetséges felszereléssel el tudták látni a nagylelkű felajánlásoknak köszönhetően már másnap, a fiatalokkal együtt pedig előkészítették, kitakarították a szobát.

A menekültekben lévő félelem ellen, mely visszatartotta őket, hogy segítséget kérjenek, úgy küzdött a fehérgyarmati közösség, hogy a helyükbe vitte a szükséges felszerelést. Reggeltől estig kint voltak Tiszabecsnél a határon, ott osztották az embereknek, mindazt, amire szükségük lehet. De ha kellett fuvarozást is vállaltak. „Megállásunk nem volt egy percre sem” – s nem panaszként mondja ezt Márton atya. Csak így tudtak igazodni a helyzet alakulásához, s rugalmasan hozzáállni az eseményekhez, folyamatos készenlétben szolgálták és szolgálják rászoruló embertársaikat. 

Végül a 8-9 ember befogadására alkalmas tér a templom fölött mára raktárrá vált, hiszen ettől komfortosabb szálláslehetőséget biztosít a szomszédos Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ, ahol egyszerre húsz főt tudnak fogadni. A szeretetszolgálat munkatársai Pappné Nagy Tünde vezetésével szombat óta minden nap négyszáz szendvicset készítenek el és szállítanak Tiszabecsre a határhoz. Eddig 45 fő talált menedéket, szállást és meleg ételt a szolgáltató központ falai között, köztük a legfiatalabb éjszakai vendég egy hathetes kislány volt.

Az adománygyűjtés szervezése során magánszemélyek és cégek, vállalkozások keresték már meg Márton atyát, a különféle szervezetekkel szoros együttműködés alakult ki. A felajánlások és adományok mára a templomhajóban halmozódtak fel. Bárki kér segítséget a parókiákhoz tartozó tizenhat településről, a fehérgyarmati görögkatolikusok tudnak nekik segíteni – hála mindazoknak, akik a településről vagy távolabbról ide hozták nagylelkű adományaikat.

A nigériai, marokkói vagy más országokból származó, de Ukrajnában tanuló diákokhoz angol tolmácsnak maga Márton atya is beállt: a mai hittanórái mellett a hatóságok kérésére fordított.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Fehérgyarmati Görögkatolikus Egyházközség, Szent Márta szociális intézmény

Nyíregyházi Egyházmegye

Ukrajna, háború, béke, szolidaritás, összefogás, adomány
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert