Máriapócs and Csíksomlyó become twin towns

Testvértelepülés lett Máriapócs és Csíksomlyó

Máriapócson Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében leplezték le a Nemzeti Összetartozás Emlékművet, majd írták alá a Máriapócs és Csíksomlyó testvértelepüléséről szóló dokumentumot.

Forrás: szon.hu, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Bakos Zsolt2022. március 19. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 761 napja íródott

Azt az összefogást, ami a szörnyűséges ukrajnai háború nyomán hazánkban tapasztalható, nyugodtan nevezhetjük egy magyar csodának  – fogalmazott a máripapócsi kulturális központ falán elhelyezett dombormű leleplezése után Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, majd kiemelte, a dombormű is az összefogást, a határon átnyúló összetartozást hirdeti.

A Nemzeti Összetartozás Emlékművének péntek délutáni leleplezése után az ünneplők a máriapócsi kegytemplom szomszédságában található Emmanuel Zarándokházba sétáltak át, ahol Papp Bertalan, Máriapócs, valamint Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere aláírta a két település közti testvérvárosi megállapodást.

Mindketten hangsúlyozták, eddig is remek viszonyt tartott fenn a két város, hiszen hűen ápolták a Mária-hagyományokat, de ezzel a megállapodással még egy szintet léphet a kapcsolatuk. 

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő a megállapodás aláírása előtt a választókerületében végrehajtott egyházi fejlesztésekre emlékeztette a hallgatóságot. 

Az elmúlt négy évben közel nyolcmilliárd forintból újultak meg, bővültek a térség egyházi intézményei – emelte ki a politikus. 

A domborműavatást és az ünnepélyes aláírást megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor is. Románia miniszterelnök-helyettese beszédében kiemelte: Magyarország nemzetpolitikája tizenkét éve átesett egy paradigmaváltáson, aminek köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg az erdélyi magyarság előtt.  A két országnak ezen az úton kell tovább mennie az áprilisi választások után is  – mondta.  

Ezt hangsúlyozta Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere is.

A két település, Csíkszereda és Máriapócs az elmúlt évtizedekben nem csak szavakkal, hanem tettekkel is erősítette, ápolta a Mária-hagyományt, ami a kereszténységünk alapja. Ez a testvériség erőt, szeretet és ragaszkodást adott eddig is, és ad majd a jövőben is  – fogalmazott Szijjártó Péter a testvérvárosi megállapodás aláírása előtt.

 

Forrás: szon.hu, Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Bakos Zsolt

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs, kegyhely, Csíksomlyó, testvérváros
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert